A Bőcs esélyesként várja a rangadót

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 28. 11:51
A labdarúgó NB II Keleti csoportjának élén álló Bőcs KSC csapata az esélyesség terhe alatt lép pályára vasárnap 16 órától hazai pályán a Baktalórántháza ellen. A hazaiak tudják egy esetleges újabb botlás az együttes vezető pozíciójába kerülhet. A vendégek a Tököl elleni meglepő vereségüket feledtetnék a listavezető ellen.


„Most már egyértelműen esélyesnek tartanak minket – kezdte mondandóját Tóth László, a Bőcs edzője, majd így folytatta – Ez remélem nem rak majd „súlyokat” a játékosokra, hanem fel tudjuk dolgozni, és el tudjuk majd viselni ezt a fajta feszültséget. Mert az, hogy az első helyen állunk, az jó, és ezzel jár...”

 

„Le akarjuk győzni ellenfelünket, az, hogy milyen játékkal még „titok”, hiszen benne van a lábakban a szerdai kupameccs 120 perce. De ez nem változtat azon a tényen, hogy a három pont megszerzése a célunk” – zárta gondolatait a bőcsi szakember.

 

A hazaiakkal kapcsolatos hír, hogy a Sportdöntőbírósághoz fordul a Jászberényi SE a Magyar Labdarúgó Szövetség jogerős határozata ellenére. Az NB II Keleti csoportjának első fordulójában rendezett Jászberény – Bőcs bajnokit (1-1) Murinai Barnabás jogosulatlan pályára lépése miatt a Bőcs megóvta.

 

Az óvásnak az MLSZ versenybizottsága, majd a fellebbviteli bizottsága is helyt adott, és az eredményt megsemmisítve a mérkőzés három pontját 3-0-s gólkülönbséggel a Bőcs javára igazolta.

 

„Jól ismeri egymást a két csapat – kezdett bele az esélylatolgatásba Kovács János, a Baktalórántháza mestere, majd így folytatta – A holtidőszakokban rendszeresen játszunk egymás ellen előkészületi mérkőzéseket, akárcsak a másik borsodi csapattal, a Kazincbarcikával, így valójában nem nagyon tudunk egymásnak már újat mutatni.”
„Az tény, hogy az előző fordulóban nagyot hibáztunk, mivel a Tököl elleni három pontra mindenképp számítottunk, de sajnos elszalasztottuk ezt a lehetőséget, így most az éllovas otthonából kellene megpróbálnunk elcsennünk pontot, esetleg pontokat. Szerencsére játékosaim egészségesek, különösebb a felkészülésünket hátráltató tényező nem jött közbe, így azt gondolom, van esélyünk a pontszerzésre, amihez azért természetesen hatalmas bravúrra is szükség lesz egyben” – zárta mondandóját Kovács János.
LABDARÚGÓ NB II KELETI CSOPORT, 8. FORDULÓ:
Bőcs – Baktalórántháza 2008. szeptember 28. 16.00

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu