Kétszeri hosszabbítás után nyert a Suns

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 21. 07:41
A Phoenix Suns csapata kétszeri hosszabbítás után három ponttal verte a Charlotte Bobcats csapatát az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) előszezonjában. A hétfői játéknapon négy összecsapást rendeztek, amelyek pontokban igencsak gazdagra sikeredtek, hiszen a pályára lépő nyolc együttes közül a Sacramento maradt száz dobott pont alatt, de a Kings-nek is csupán két pont hiányzott. Ezt akár jó előjelnek is tekinthetjük az egy hét múlva esedékes bajnoki rajtot megelőzően.


 

Az első negyedet annyira elrontotta a Bobcats Phoenixben, hogy után hiába nyert meg három felvonást, az csak arra volt elég, hogy beérje a Sunst. A túlóra első részében még nem született döntés, a második etapot aztán hárommal a házigazdák nyerték. A találkozón tizenegy játékos – hat hazai és öt vendég – ért el kétszámjegyű dobóteljesítményt, de húsz pont fölé egyikük sem tudott menni. A Charlotte nehéz szezon elé néz: hatodik felkészülési mérkőzésén a hatodik vereségét szenvedte el.

 

Kiegyenlített csatában a záró negyedben elért hatpontos részsiker döntött végül az Orlando javára Atlantában. A győztes csapatban Dwight Howard 29 pontot szerzett, a vendégeknek tizenhárom rontott triplakísérlete volt. A Magic viszont összeállni játszik: egy vereségük mellett az ötödik győzelmüket aratták az előszezonban.

 

Markánsan kezdett a Knicks a Nets vendégeként, előbb 36, majd 31 pontot szereztek negyedenként. Előnyük a harmadik felvonás után még tovább nőtt, a házigazdák a végén már hiába kapaszkodtak. A mérkőzés legeredményesebb játékosa a csereként beálló Nate Robinson (NY Knicks) volt, aki 28.23 perc alatt 26 pontot szerzett.

 

A Kings hazai pályán végig hátrányban játszott, de szorgosan kapaszkodott és majdnem izgalmassá is tudta tenni a hajrát, a negyedik negyedben azonban tíz pontot vert rá a Trail Blazers. Így hiába szorgoskodott össze 34 pontot Kevin Martin – 10/13 mezőnyből, közte 2/4 triplából –, csapata újfent kikapott. A Sacramento hatodik vereségét szenvedte el, de a Bobcatsszal ellentétben legalább egyszer nyert korábban.

 

NBA:
ELŐSZEZON:
  • Atlanta Hawks - Orlando Magic 103-109
  • New Jersey Nets – New York Knicks 106-114
  • Phoenix Suns – Charlotte Bobcats 111-108 – kétszeri h.u.
  • Sacramento Kings – Portland Trail Blazers 98-112

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu