Történelmi duplára készül az indiai hős

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 15. 17:27
Vivek Rajkumar áll az élen a harmadik fordulót követően a Póker Világsorozat (WPT) keretei között zajló Észak-amerikai Pókerbajnokságon. Az indiai játékos minimális előnnyel vezet akkor, amikor már csak 27-en vannak versenyben a 454 induló közül. Az első öt között igazi tengerentúli sztárok, Gavin Smith, Kathy Liebert és Erik Seidel állnak.


A 22 éves Rajkumar már a nyári világbajnokságon is feltűnt a legjobbak között, mégis a közvélemény igazán a Borgata Poker Open WPT-torna főversenyén aratott szeptemberi győzelmét követően kezdte komolyan venni.

 

Azóta New York külvárosából Kanadába, a Niagara-vízesés szomszédságába tette át székhelyét a rangos sorozat, ahol újabb milliók és értékes karkötők forognak kockán. Az indiai játékos feltűnően jól kezdett a 454 induló között, hamar az élmezőnybe verekedte magát és úgy tűnik, képtelenség letaszítani a trónról.

 

A harmadik forduló is lezajlott és Rajkumar több mint egymillió zsetonnal az élen áll. Ha megőrzi első helyét, akkor olyan bravúrt hajthat végre, amely példátlan a profi póker történetében, két egymást követő, legmagasabb színvonalat képviselő viadalon arathat győzelmet.

 

Kik akadályozhatják történelmi duplázását? Egy meglehetősen népes és sztárokkal teli tábor, Gavin Smith, Erik Seidel, Kathy Liebert, akik mind minimális hátránnyal loholnak a háta mögött.

 

A WPT Észak-amerikai Pókerbajnokságon magyar idő szerint szerda éjszaka addig folyik a küzdelem, míg formát nem ölt a döntő asztal, majd csütörtökön derül fény a győztes személyére, aki 1,09 millió dollárral (191 millió forinttal) térhet haza.

 

 

WPT, ÉSZAK-AMERIKAI PÓKERBAJNOKSÁG, ZSETONÁLLÁS A 3. FORDULÓ UTÁN:
1. Vivek Rajkumar 1,080,000
2. Gavin Smith 979,000
3. Matt Matros 943,000
4. Kathy Liebert 879,000
5. Erik Seidel 851,000
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu