KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "TURI_GYORGY"
Már véget is ért a high-tech forradalom 2009. március 16. 07:56 A Nemzetközi Úszószövetség (FINA) hétvégi, dubaji ülésén arról döntött, hogy bevizsgálják a csodadresszeket, amelyek az elmúlt években, de különösen 2008-ban szinte forradalmasították a vizes sportágat.
 
Cseh is ott lesz a rövidpályás Eb-n 2008. október 8. 18:26 Cseh László is részt vesz december 11. és 14. között a rövidpályás úszó Európa-bajnokságon, Rijekában – árulta el Turi György, a pekingi olimpián három Európa-csúccsal három ezüstérmet szerző klasszis edzője. Az egyelőre bizonytalan, mely versenyszám(ok)ban méreti meg magát Cseh, ahogyan a felkészülés kezdetének időpontja is ismeretlen még.
 
Turi György lehet Jedrzejczak edzője 2008. október 8. 16:24 A lengyel úszósport legnagyobb klasszisa, az olimpiai bajnok, kétszeres világ- és ötszörös Európa-bajnok Otylia Jedrzejczak Turi György irányításával folytatná pályafutását. A Kőbánya SC vezetőedzőjét a pekingi olimpia során kétszer is megkereste a pillangóspecialista, ezúttal a magyar szövetséghez (MÚSZ) fordult szándékával. Turi nem tud, és nem is akar egyedül dönteni az ügyben.
 
Kovács Emese a Turi-csapatban folytatja 2008. szeptember 12. 10:19 Elhagyja klubját, a Jövő SC-t valamint edzőjét, Fehérvári Balázst a rövid pályás és nagymedencés Európa-bajnokáson már egyaránt ezüstérmet szerző fiatal úszó, Kovács Emese, aki a jövőben Kőbányán a Turi György vezette csapattal készül majd a soros megmérettetésre.
 
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu