KAPCSOLÓDÓ CIKKEK - "GERENDÁS GYÖRGY"
Nem kell a cirkusz! Megérdemelt a siker 2009. május 30. 13:47 Szó sincs ringlispílről. Gerendás György, az Eger edzője is lehiggadt. Így már semmi sem utalt a korábbi mérkőzések feszült légkörére és gyanúsítgatására. Fantasztikus mérkőzéssel fejezte be a hevesi gárda és a Vasas a férfi vízilabdázók bajnoki fináléját. Az angyalföldiek sorozatban harmadszor hódították el a serleget. Földi László vezetőedző szerint nem érdemtelenül ülhettek fel ismét a trónra. Temperamentumos kollégája a negyedik, egri összecsapást követően nyugodt hangon fejtegette, hogy most ennyire tellett, ám remélhetőleg ennél is feljebb tudnak majd lépni jövőre.
 
Ötvenöt éves a karizmatikus edző 2009. február 23. 12:15 Ötvenötödik születésnapját ünnepli hétfőn Gerendás György, a ZF Eger férfi vízilabdacsapatának vezetőedzője. A karizmatikus szakember játékosként 1976-ban Montreálban olimpiai bajnok lett, míg klubcsapataival több magyar bajnoki címet és kupát nyert.
 
Az igazi arcát mutatta a ZF Eger 2008. október 17. 21:17 Javított a tegnapi kudarc után a ZF-Eger férfi vízilabdacsapata a Bitskey-uszodában zajló Euroliga selejtezőjén a Spandau Berlin ellen. A négynapos, hatcsapatos sorozat második körében a hevesiek simán legyőzték a német együttest. Két mérkőzés után így a házigazdák egy győzelemmel és egy döntetlennel állnak a táblázaton.
 
Dráma és harmadik felvonás Egerben 2008. április 27. 22:28 Hétfőn este 1-1-es döntetlenről folytatódik a férfi vízilabda-bajnokság fináléja. A három nyert mérkőzésig tartó párharc első két ütközetét egyaránt a hazai együttes nyerte meg. Mivel az alapszakaszban a hevesiek zártak jobban, ezért a döntőben ők kezdtek pályaválasztóként - amit ki is használtak. Igaz, nagy nehézségek árán, csupán hosszabbítás után, de legyőzték 11-10-re az angyalföldieket, így előnnyel utazhattak a Vasas otthonába. A címvédő azonban jelezte: ez a párharc nem dől el hamar, a fővárosban a piros-kékek 11-7-es sikert arattak Birosék ellen, ezzel kiegyenlítették a hátrányukat.
 
Gerendás: A helyén volt a szívünk, kis szerencsével fordítottunk 2008. április 22. 13:21 Az első mérkőzést hatalmas csatában, hosszabbítás után nyerte meg hazai pályán Az Eger 11-10-re a Vasas ellen a férfi vízilabda-bajnoki döntőben. A találkozót a hevesiek kezdték jobban, de 3-2 után a Vasas átvette az irányítást és egészen az utolsó negyed közepéig jobban állt a Bitskey uszodában. A házigazdák azonban kiharcolták a hosszabbítást, amelyet meg is nyertek egyetlen találattal. Így a három nyert mérkőzésig tartó párharc állása, 1-0 a Brendon-UPC-ZF Eger javára, folytatás pénteken a Komjádi uszodában.
 
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu