Ennek az eseménynek semmi köze a versenysporthoz, a bemutató vagy gála kategóriába tartozik.
Ez persze nem baj, egy Borg-McEnroe találkozó mindig izgalmas, érdekes lehet (1978-ban, Stockholmban az amerikai győzelmével kezdődött és ’81-ben a US Openen szintén az ő sikerével zárult a hivatalos rivalizálás, 7:7 lett a vége).
Az sem mellékes, hogy az indulók többségét először láthatják élőben Magyarországon a sportág szerelmesei. Azzal sincs semmi gond, hogy a pályára lépő urak régen jártak a csúcson és kicsit lassabbak lettek. A többségüket láttam az utóbbi években hasonló rendezvényeken és biztos vagyok benne, a produkció nem fog csalódást okozni. Nem felejtettek el teniszezni, edzésben vannak. Persze, aki követi a mai férfi teniszt, megszokta és megszerette azt a dinamikát, sebességet, annak más szemüveggel kell majd néznie Vilas, Leconte, Muster, Cash, Bruguera, Ivanisevics, McEnroe és Borg játékát. Kicsit olyan ez, mint egy NBA-döntő után beülni a Harlem Globetrotters előadására. Mindkettőt lehet szeretni, élvezni, csak tudni kell, mire vettünk jegyet.
Ha minden ennyire szép és jó, akkor mi itt a probléma? A szokásos újságírói kukacoskodás minősített esetére újabb példa ez a dolgozat? Szeretném hinni, hogy nem.
Gyakran hallani, hogy a sport a szórakoztatóipar része, üzleti vállalkozás, tehát nem kell az adófizetők pénzéből támogatni. Ez így jól hangzik, csak összességében hibás megközelítés. Még az úgynevezett látványsportoknak is van olyan részük, ami állami szerepvállalás nélkül nem működik. A teniszt Magyarországon szívesen sorolják a jól szponzorálható sportágak közé és ezt, mintegy bélyeget sütve rá, igyekeznek kihasználni a „vetélytársak” az állami pénzek elosztásakor.
Nincsenek pontos adataim a budapesti Tennis Classics költségvetéséről, de gyanítom, minimum 100 millió forint felett van a büdzsé. A MOB-ot és a paralimpikonokat is támogató bank állítólag 50 millióval állt az esemény mellé, de másnak is mélyen a zsebébe kellett nyúlnia ahhoz, hogy teniszezhessen egyet Borggal, vagy McEnroe párjaként üthesse a labdát. Ehhez a hírek szerint legalább tízmillióval kellett beszállni. Aki beérte egy páhollyal, a hozzá tartozó kiemelt ellátással az kétmilliót fizethetett.
A közgazdász végzettségű versenyigazgató tizenöt év után tért vissza az ilyen vállalkozáshoz. A párosban wimbledoni bajnok Taróczy Balázs a Postabank-gálák után, néhány év szünetet követően a versenyteniszben próbálkozott, de valószínűleg belátta, hogy a 10 ezer dolláros viadalok szervezése inkább közszolgálati tevékenység, mint látványos, jó üzlet
Rengeteg munka van vele, gyakorlatilag nulla a médiaérdeklődés, ráadásul gyümölcsöt csak évek múlva hozhat, és az sem a szervezőé. A termés a játékosnál vagy szövetségi szinten értékelhető. Igaz, Taróczynak ezeket a versenyeket is sikerült nyereségesen megszerveznie, ami egyértelműen őt dicséri, és nem szabad sajnálni tőle a profitot.
Így van ez a Tennis Classics esetében is. Nem azzal van a baj, hogy bajnokunk gondolt egy merészet, és Budapestre hozta a Black Rock Tour of Championst. A szervezés, az előadás biztosan profi lesz. A játékosok elvisznek néhány százezer dollárt, és eltöltenek négy-öt kellemes napot Budapesten. A magyar szurkolók megnézhetik élőben az egykori kedvenceket. Remélhetőleg a szervező is megtalálja a számítását. Az érdeklődés és a számok ismeretében a profit akár tízmilliós nagyságrendű is lehet, de nem szabad sajnálni, irigyelni, megérdemli, jól csinálja.
Engem csak az zavar, hogy miközben vállalkozó szellemű urak harmadik éve látványos kirakatot építenek itthon tenisz feliratú cégtábla alatt, a magyar tenisz semmit nem tud profitálni ezekből a sikeres rendezvényekből, vállalkozásokból. Sőt!
A januári, budapesti Fed-kupa fél házzal ment a Syma-csarnokban, Jankoviccsal, Ivanoviccsal, Schnyderrel és Szávayval. Előtte alig két hónappal ugyanott nem lehetett jegyet kapni, mikor Szávay és Ivanovics bemutatózott. Még elkeserítőbb a kép a 10 000 dolláros ITF-versenyeken, de az egyetlen magyarországi WTA Tour Grand Prix sem vonzza mágnesként a nézőket és a szponzorokat. Magyarázhatnánk ezt az értékválsággal, de ebbe most ne menjünk bele.
Tudom, nem lehet azt mondani egyetlen támogatónak sem, hogy erre add a pénzed, ne arra. De, aki felelősséget érez a magyar tenisz jövőjéért, talán tehetne valamit önzetlenül is érte! Biztos, ki lehetne találni olyan programokat, lehetőségeket (vannak ötleteim, a megvalósításuk sem kerül pénzbe), amelyek a szórakoztatás, az üzlet mellett kicsit a magyar teniszt is segítik, helyzetbe hozzák.
Félreértések elkerülése végett: azt mondom, aki teheti, látogasson ki az Arénába a Tennis Classicsra! De jó lenne, ha a nézők, érdeklődők, szurkolók felével jövőre találkoznánk a Rómain, a Grand Slam Parkban vagy Szegeden is!