Fradi-fieszta a lelátóról

Részese egy kurta-furcsa történelemnek.

Gondoltam, tizenötezer zöld-fehérbe burkolózott szurkolóval szippantom majd be az öröm mámoros illatát, ám csalódtam. Kicsit több emberre számítottam. Ettől függetlenül boldogan foglaltam helyet az ütött-kopott fehér műanyagon.

Persze, előtte gondosan letöröltem a székemet, közben megkértem a mellettem ülő fiatalembert, fogja már meg nekem, legyen kedves a narancslével - …- teletöltött poharamat. A jól nevelt fiú készségesen kivárta, míg zsebre pakolom a pillanatok alatt feketévé váló galacsint.

Nagyot sóhajtottam. No, annyira nem bántam, hogy ez lesz a Fradi egyik utolsó Üllői úti hattyúdala a Keleti csoportban, ez inkább a kellemes langymelegnek és a pünkösdkor is „királyoknak” szólt. A csapatnak. Jól éreztem magam, még akkor is, amikor Vinicius az első félidő végén egy szép támadás befejezéseként a bal alsóba csavart.

Az a brazil, fene, nagyszerűen rúgta el a labdát, ám szerencsére mielőtt baj lett volna, jött a PISTA. Csupa nagybetűvel. Ferenczi harmincötödik alkalommal tolta le a keserű pirulát az ellenfelek torkán, s repítette ismét levegőbe a vidáman és önfeledten ficánkoló karokat.

A kijelzőn a tombolán kihúzott számok is megjelentek, én meg bőszen elkezdtem nézegetni a jegyemet, rajta van-e valamelyik győztes szám. Kettővel tőlem jobbra az egyik apuka kiabálástól megviselt hangon – hasonlított Joe Cocker macsósnak mondott tónusaira – tudatta velem, a tiketten biztosan nem lelek rá a szerencsémre, egy százasért külön kis nyomtatványon árulták ezeket a meccs előtt.

Hoppá. Aztán elmesélte, igazából ő a peches, mert az A 0526-ost húzták ki, neki meg az A 0626-os szám jutott. El sem hitte, de nemsokára már hősünk is a gyepszőnyeg felé vetette tekintetét. Meg a B-közép irányába, ahol egy kisebb csetepaté zavarta meg a füstköd fedte armada énekét.

Jöttek a rendezők, hogy békét tegyenek. Már a félidőben jártunk. Az 1-1 ellenére vastaps. Megjelentek a táncos lányok, spárga, emelés, kitartás, pörgés, hajlongás. Nekik könnyű, tinik.

Negyedóra múltán kikocogtak a fiúk, s talán még meg sem pihentek azok a vadul lengő szoknyák, amikor megint a PISTA nevét harsogták a gólra éhes torkok. Igaz, Bede játékvezető benézte a kezezést, mindenesetre a tizenegyest is be kell rúgni. Harminchat! Három tucat! A végén Kamate kamatoztatta gyorsaságát, hogy aztán hasonló nagy sprintet vágjon ki többedmagával a hármas sípszó pillanatában.

Győzött a Fradi, amely tulajdonképpen méltó módon búcsúztatja el a lidércnyomásként rátelepedő NB II-t. Győztek a szurkolók is, akik betódultak a pályára, mindent – még a zöldet szegélyező reklámokat is! – magukkal vittek. Én meg egy kínai leves ízére hajazó édes-savanyú emléket majszolgattam magamban: megvertük a Debrecent és három hosszú esztendő után végre bajnok lett a Ferencváros - a másodosztályban!