Bajban a csehek, most kezdődik a tánc

Szerző: Siklós Erik, PrágaLétrehozva: 2012. november 18. 15:33
Pályafutása során másodszor adatott meg Tomas Berdychnek, hogy maradandót alkosson teniszezőként, de miként a 2010-es wimbledoni döntőben sem tudott a csúcsra érni, úgy most hazai környezetben, a honfitársai előtt sem volt képes átlépni a saját árnyékát. A lecke nem tűnt megoldhatatlannak: le kell győznie David Ferrert és akkor a csehek 1980 után másodszor is elhódítják a Davis Kupát. Berdych 2012-ben nem kapott ki DK-mérkőzésen (hat egyéni és négy páros meccsen maradt veretlen), de Ferrer ellen az első pillanattól futott az eredmény után. A szokásosnál is agresszívabban teniszező Ferrer csak egyszer bizonytalankodott, a 3. játszmában 4:2-ről visszaengedte a cseh legényt, de összességében a vártnál simábban intézte el őt: 2 óra 24 perc alatt 6:2, 6:3, 7:5. Egyenlítettek tehát a spanyolok (2:2), jöhet a mindent eldöntő ötödik felvonás!



Alig egy órával a negyedik mérkőzés, a két legjobb gladiátor csatája előtt még teljesen üresen állt az O2 Arena. Azon gondolkodtam, szép lenne, ha a 100. Davis Kupa-döntő Radek Stepanek és Nicolas Almagro meccsén dőlne el. Volt már persze ilyen a sportág történetében, elég csak a 2002-es párizsi fináléra emlékezni: 2:2-nél, a Bercyben jött Paul Henri Mathieu és Mikhail Youzhny (utóbbi szinte az ismeretlenségből, 20 évesen a világranglista 32. helyezettjeként), az orosz 0:2-es játszmaállásról (3:6, 2:6) fordított és nyert. Hasonló volt a helyzet 2001-ben, Melbourne-ben (Nicolas Escude verte Wayne Arthurst), 2005-ben, Pozsonyban (Mario Ancics győzte le Michal Mertinakot), 2010-ben, Belgrádban (Viktor Troicki jobbnak bizonyult Michael Llodranál).

Ezek az igazán szép pillanatai a Davis Kupának, amikor olyan sportolók jutnak főszerephez, akik a Grand Slameken nem kerülnek a közelébe sem a csúcsnak. Persze ahhoz, hogy ez most Prágában is megtörténjen, David Ferrernek meg kell állítania Tomas Berdychet. Ez is egy érdekes történet. Berdychről 8-10 éve a következő világelsőként beszéltek, de egy wimbledoni finálét leszámítva nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket… eddig. Most ő lehet a hős. Az idén minden meccsét megnyerte a DK-ban, de a vasárnapi a legkomolyabb teszt. Berdychben egyébként, ha lehet ilyet mondani, a tehetsége, a fizikai adottságai alapján inkább benne van egy Grand Slam-győzelem, mint Ferrerben, de nem véletlen, hogy az eddigi nyolc találkozójukból ötször a spanyol bizonyult jobbnak és a világranglistán is folyamatosan előtte áll.

A rangadó felvezetéseként Ricci Bitti, a Nemzetközi Teniszszövetség elnöke adta át Ivan Lendlnek a 2012-es Davis Kupa-kiválóság díjat. Az olasz sportvezető néhány perccel korábban sajtótájékoztatón jelentette be, hogy jövőre, március 4-e a tenisz világnapja lesz. Reméli, hogy a szövetség 210 tagországából minél több csatlakozik az Egyesült Államokból indult kezdeményezéshez és sikerül közösen népszerűsíteni a teniszt New Yorktól Afrikáig. A program, a rendezvénysorozat kiemelt figyelmet fordít a tíz évnél fiatalabbak megszólítására, bevonására. Nekik és az amatőröknek speciális, a hagyományosnál lassúbb és kevésbé pattogó labdát, könnyebb és rövidebb ütőt fejlesztettek ki. A jelszó, hogy a tenisz egy egészséges, vidám sport. A Madison Square Gardenben, a hagyományos bemutatón Victoria Azarenka és Serena Williams játszik majd Rafael Nadal és Juan Martin Del Potro előtt. Ezt ugyan nehéz lenne felülmúlni Budapesten, de remélhetőleg a magyar szövetség is csatlakozik az eseményhez és kitalál valami izgalmasat. Az USA-ban, az idén márciusban 2200 klub nyitotta ki a kapuit az érdeklődök előtt, amolyan múzeumok éjszakája jelleggel. Óriási lehetőség ez a magyar tenisznek!

Tomas Berdych és David Ferrer találkozója elé még csak annyit, hogy ők ketten követik a nagy négyest (Nadalt, Murray-t, Federert és Djokovicsot), ami nem kis teljesítmény. David Ferrer pont két hete nyerte Párizsban pályafutása első ATP 1000-es serlegét és a londoni szezonzárón is csak Federer tudta legyőzni (az utolsó 14 meccséből csak azt vesztette el).

Az elnyűhetetlen spanyol az első lehetőségét kihasználva elnyerte a cseh adogatójátékát, miközben ő az első nyolc labdamenetet, szerválóként hozta. A különbség azért nem maradt ekkora, a folytatásban Berdychnek három fogadóelőnye is volt, de a brék elmaradt. Hasonlóan alakult a második szett is: megint 3:0 Ferrernek. Valószínűleg már a hazai szurkolók is belátták, hogy legjobbjuknak semmi esélye (lábában az elmúlt két nap hét óra teniszével), amikor a harmadik játszmában, 2:4-ről 5:4-re fordított a cseh (először és utoljára elnyerve Ferrer adogatását). A feltámadás néhány percig tartott, a spanyol gyorsan megrázta magát és 2 óra 24 perc alatt 6:2, 6:3, 7:5-re győzött, játszmát sem vesztett Prágában.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A cseheknél az előny, de nincs még vége
Hiába nem került ágyba éjjel kettő előtt Tomas Berdych, a 100. Davis Kupa-döntő szombati folytatásában nem látszott a játékán a fáradtság. A címvédő spanyolok a friss világbajnok kettősüket vetették be, de a jó kezdés ellenére...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Csatát nyert a cseh, de milyen áron
Az már biztos, hogy csak vasárnap dől el, ki nyeri a 100. Davis Kupa-döntőt. A pénteki két egyes után 1:1-re állnak a csehek a címvédő spanyolokkal Prágában. A második mérkőzés több izgalommal szolgált, mint az első: Nicolas...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu