Nielsen áll az élen a döntő asztal előtt

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 14. 17:34
Kialakult a nyolcfős döntő asztal Barcelonában az Európai Pókersorozat (EPT) ötödik évadjának első állomásán. Két játékos, a dán Martin Nielsen és az első nap után élen álló Sebastian Ruthenberg, 1,2 millió zseton birtokában, számottevő előnnyel vezet a mezőnnyel szemben. Azonban nagy csatára van kilátás, hiszen az utolsó helyen bejutó Daniele Mazzia is 379 ezer zsetonnal rendelkezik.


Népes mezőny, 619 játékos gyűlt össze Barcelonában az évad első EPT-tornájára, azonban a második fordulót már csak 36-an élték túl. Közülük is csak nyolc szerencsésnek adatott meg a lehetőség, a döntő asztalon foglaljon helyet a rangos viadalon.

 

A pénteki napon mindkét továbbjutott magyar, Kaló Dénes és Pőcze László is búcsúzott, így hazai versenyzőknek már nem szurkolhattunk, ennek ellenére izgalmakban és látványos leosztásokban nem volt hiány.

 

Alig vette kezdetét a harmadik kör, máris elhagyni készült asztalát az ismertebb nevek közé tartozó Chad Brown. Hiába mosolygott bubi párral a kezében, a később a döntő asztalra bejutó David Mazzia KQ lapja párra erősödött a flop után, ezzel kiejtette riválisát.

 

Alig egy órával később, az első forduló után még vezető Sebastian Ruthenberg mérgelődhetett. Előbb kézbe kapott ász párját győzte le a svéd Molander, hallatlan szerencsével – A8 lapja sorra alakult –, majd az ellene percekkel korábban győzedelmeskedő kombinációval maradt alul egy KJ-val szemben és alig 95 ezer zsetonnal a kiesés szélén várta a folytatást.

 

Nem is lenne ennek különös jelentősége, ha nem tudnánk, a német csaknem első helyen, több mint 1,2 millió zsetonnal zárt a nap végén. Agresszív játékra váltott és több alkalommal felduplázott, köztük egy szerencsés partival, amikor A10 lapjával vert meg egy QQ-t.

 

Már éjfélt mutatott az óra, amikor Dren Ukella lépett meg a mezőnytől, kétszer annyi zsetont birtokolt, mint a második helyen álló Jason Mercier, ám a nap végére még annak is örülhetett, hogy versenyben maradt. A dán Nielsen és Ruthenberg akciói terrorzitálták a mezőnyt, végül ők ketten várhatják az élről a vasárnapi döntő asztalt, ahol gazdára talál az 1,361 millió eurós főnyeremény is.

 

EPT BARCELONA, A DÖNTŐ ASZTAL, ZSETONÁLLÁSSAL:
Szék 1 Martin Nielsen Dánia 1,229,000
Szék 2 Davidi Kitai Belgium 600,000
Szék 3 Dren Ukella Németország 734,000
Szék 4 Jason Mercier Egyesült Államok 526,000
Szék 5 Samuel Chartier Kanada 879,000
Szék 6 Daniele Mazzia Olaszország 359,000
Szék 7 Fintan Gavin Írország 701,000
Szék 8 Sebastian Ruthenberg Németország 1,204,000
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu