O'Sullivan túljárt Ali Carter eszén is

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 31. 00:50
Ronnie O'Sullivan harmadik mérkőzését nyerte hátrányból fordítva, a mindent eldöntő frémben Belfastban az Északír Kupán, ezúttal az elődöntőben Ali Carter ellen diadalmaskodott. A májusi világbajnokság döntőjének visszavágója sziporkázó játékot és hatalmas izgalmakat hozott, amelyből végül a 32 éves játékos került ki győztesen. O'Sullivan a döntőben a meglepetésember, Dave Harold ellen lép asztalhoz.


A szombati napon már a legjobb négy között folytatódott a küzdelem a trófeárt Belfastban. Délután John Higgins és Dave Harold csapott össze egymással, este pedig Ronnie O'Sullivan és Ali Carter mérte össze erejét.

 

A nagyobb rangadónak természetesen az angol belháború számított, ahol a májusi vb-döntő két résztvevője lépett asztalhoz. Ronnie O'Sullivan akkor magabiztos játékkal győzött és hódította el harmadik világbajnoki címét, ám ezúttal hatalmas csatában győzedelmeskedett.

 

A világelső kezdett jobban, egy 96-os brékkel jutott vezetéshez, ám Carter válasz sem váratott sokat magára. O'Sullivan az egyik piros golyót kínált meg, ám mivel célt tévesztett honfitársa jutott lehetőséghez, amellyel élt és egyenlített.

 

Az első négy frém után sem dőlt el semmi, egy 106-os brék az egyik, illetve egy 69-es a másik oldalról azt jelentette, 2-2-vel vonulhattak pihenőre.

 

Újabb két játék múltán is egyenlőt mutatott az eredményjelző, bár ehhez a világbajnok szenzációs lökésére volt szükség, aki sznúker állásban – a célgolyó takarásban volt – négy fal segítségével menekült meg a kellemetlen helyzetből.

 

A színvonal ezek után sem csökkent, ám Carter a kilencedik frém megnyerésével a győzelem kapujába lépett. A vb-döntős tudatában volt, O'Sullivan Ken Doherty és Barry Hawkins ellen is hátrányból fordítva győzött, szerencsétlenségére, ezúttal sem volt ez másképp.

 

A világelső egyenlített, majd 52-0-ra elhúzott a mindent eldöntő játékban, mikor hibázott. Carter jól felépített brékje azonban megszakadt, egy piros golyó a lyuk szájában állapodott meg, ám a fekete, a fehér golyó útjába állt.

 

O'Sullivan azonban két fal segítésével elsüllyesztette a pirosat és tökéletes pozíciójával élve elegendőt teljesített ahhoz, hogy a döntőbe kerüljön.

 

Ellenfele az a Dave Harold lesz vasárnap, aki 14 év hosszú várakozás után jutott ismét ranglistaversenyen a fináléba, miután kitűnő játékkal legyőzte a 2007-es világbajnok John Higginst.

 

Az angol 1-1 után sorozatban négy frémet nyert, ellenfele hiába zárkózott fel, végül egy küzdelmes játék után biztosította helyét a döntőben.

 

DAVE HAROLD: CSAKNEM EGY FEKETE GOLYÓN MÚLOTT!
Nagyon örülök, hogy a mérkőzés nem torkollott a minden eldöntő frémbe. A tizedik játékban már aggódtam, hogy nem sikerül jelentős előnyömet megtartanom. Jól játszottam 5-1-ig, én diktáltam a mérkőzés iramát, ám ekkor 30-0-ás állásnál nem tudtam elrakni egy fekete golyót és John vérszemet kapott. Hirtelen azt a formát nyújotta, amelyet én a korábbi frémek során és pillanatok alatt felzárkózott. A tizedik játékban, amikor 68-33-as vezetésemnél sznúker állásba kerültem, úgy éreztem minden ellenem van, de sikerült kiutat találnom a nehéz helyzetből. Eleinte teljesen nyugodt voltam, ám az utolsó percekben éreztem a helyzet súlyosságát. Végre megvalósult az, amire 14 éve vártam, ismét a döntőben vagyok egy ranglistaversenyen. Mostmár hátradőlhetek és élvezhetem a finálét, egy álmom válna valóra, ha legyőzném O'Sullivant, így két legyet ütnék le egy csapásra.

 

 

SZNÚKER, ÉSZAKÍR KUPA, ELŐDÖNTŐ, HAT NYERT JÁTÉKIG:
Ronnie O'Sullivan (angol) Ali Carter (angol) 6-5
Dave Harold (angol) John Higgins (skót) 6-4

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu