Watford-siker: Priskin ontja a gólokat!

Szerző: shLétrehozva: 2009. március 10. 23:28
Tizedszer volt eredményes ebben a szezonban Priskin Tamás a Watford mezében, ráadásul az angol másodosztályú klub ezzel a találattal tartotta otthon a három pontot a Nottingham Forrest ellen a 38. fordulóban. A magyar támadó végig a pályán volt, és a sárgamezesek ezzel két helyet léptek előre és már a tizenhetedikek.


A Watford – Nottingham összecsapáson a hazaiak repülőrajtot vettek, hiszen öt percre sem volt szükségük ahhoz, hogy Grzegorz Rasiak megszerezze a vezetést számukra. Magyar szempontból is örülhettünk ennek a találatnak, hiszen Priskin Tamás kezdőként kapott lehetőséget, így ő is a társakkal ünneplehetett.

Azonban alig több, mint tíz percig volt előnyben a magyar válogatott csatárának együttese, hiszen alig telt el az első negyedóra, és Matt Thornhill lövése a jobb a felsőben kötött ki, így a csata kezdődhetett az elejéről.

Az első félidő hajrájában aztán eljöttek a magyar támadó pillanatai: a negyvenharmadik percben történt ugyanis, hogy az első hazai találatot jegyző Rasiak passzából Priskin talált az egykoron szebb időket is megélt vendégek hálójába.

A második játékrész elején a watfordiak kilencese előtt újabb lehetőség adódott, ám ekkor a kapu fölé lőtt. Az eredmény nem változott a folytatásban, így Priskin szezonbeli tizedik találata újabb három ponthoz jutatta a kiesés ellen küzdő gárdát, amely jelenleg a tizenhetedik helyen áll az angol másodosztályban. A magyar támadónak ez volt az elmúlt nyolc meccsen a hetedik gólja, csapata pedig az elmúlt hat meccsen ötödször nyert.

 

CHAMPIONSHIP, 38. FORDULÓ:
Barnsley- Birmingham C. 1-1
Bristol C. - Coventry C. 2-0
Doncaster R. - Queens Park R. 2-0
Norwich C. - Cardiff C. 2-0
Preston North End - Sheffield W. 1-1
Sheffield U. – Blackpool 2-2
Southampton - Derby County 1-1
Swansea C. - Plymouth Argyle 1-0
Watford - Nottingham F. 2-1
Wolverhampton W. - Ipswich T. 0-0
Reading - Charlton Athletic 2-2

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Wolverhampton Wanderers 38 21 8 9 68 46 22 71
2. Birmingham 38 19 11 8 44 32 12 68
3. Reading 36 18 10 8 64 34 30 64
4. Sheffield United 37 16 12 9 51 35 16 60
5. Cardiff City 35 15 14 6 49 32 17 59
6. Swansea City 37 13 18 6 54 40 14 57
7. Bristol City 38 15 12 11 47 40 7 57
8. Preston North End 38 16 9 13 51 49 2 57
9. Burnley 36 15 10 11 50 50 0 55
10. Ipswich Town 37 13 12 12 50 43 7 51
11. Queens Park Rangers 37 12 13 12 35 37 -2 49
12. Sheffield Wednesday 38 13 10 15 42 51 -9 49
13. Doncaster Rovers 37 14 7 16 33 43 -10 49
14. Crystal Palace 35 13 8 14 44 41 3 47
15. Coventry City 36 12 11 13 40 44 -4 47
16. Derby County 36 12 10 14 46 49 -3 46
17. Watford 36 13 6 17 54 58 -4 45
18. Plymouth Argyle 38 11 10 17 36 48 -12 43
19. Blackpool 38 10 13 15 38 51 -13 43
20. Nottingham Forest 38 10 11 17 41 54 -13 41
21. Barnsley 35 11 7 17 34 46 -12 40
22. Norwich City 38 10 9 19 48 57 -9 39
23. Southampton 37 9 11 17 37 53 -16 38
24. Charlton Athletic 37 6 10 21 40 63 -23 28

 

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu