Újabb Arsenal-nem a Barcának Fabregasra

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 5. 09:47
Csak a szokásos! Az AS szerint elbírálták a harmadik Barca-ajánlatot is az Arsenalnál Cesc Fabregasért, de az eredmény ugyanaz volt - kevés, ennél többet kérünk.


Harmadjára is befürdött a katalán sztárcsapat korábbi játékosa hazahozatalával. A lap arról tudósít, hogy ezúttal 29 milliót eurót fixen, hatot teljesítmény függvényében a klub, míg hármat Fabregas saját zsebéből fizetne, összesen tehát 38 millió euróról volt szó.

A londoni vezetőség többórás tárgyalás után ugyanarra az eredményre jutott, mint eddig mindig, az összeg továbbra sem elegendő, 40 millió fontot (45,8 millió eurót) akarnak látni az asztalon. A két álláspont közötti különbség tehát számottevő, közel 8 millió euró!

Eközben a főszereplő nyugodtan, mosolyogva vett részt társaival az Arsenal klubtagok napján csütörtökön az Emiratesben, ahol mezeket írt alá és a szurkolókkal fotózkodott. Igaz, egy másik fotózás, a csapatképek készítése a szakadó eső miatt elmaradt.

Az mindenesetre nyugalommal töltheti el az Ágyúsokat, hogy Fabregas társaival együtt dolgozott a csütörtöki tréningen, és akár szerepet kaphat a szombati Benficával vívandó felkészülési mérkőzésen, amely első szereplése lenne a nyáron.

Ne feledjük, pénteken tartják a Bajnokok Ligája-playoff sorsolását, amelyben az Arsenal is érdekelt. Amennyiben a jövő héten a világbajnok pályára lépne a selejtezőben, az azt jelentené, a Barcelonában ebben a szezonban már nem, így érdektelen lenne számára.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Hazatért a Barca hátvédje - hivatalos
Közös megegyezéssel szerződést bontott Gabriel Militóval a Barcelona, az argentin válogatott visszatért korábbi csapatához, az Independientéhez....
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu