Hazatért a Barca hátvédje - hivatalos

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 5. 10:34
Közös megegyezéssel szerződést bontott Gabriel Militóval a Barcelona, az argentin válogatott visszatért korábbi csapatához, az Independientéhez.


„Azért hoztam meg a döntést, mert úgy éreztem, haza kell térnem – mondta a 30 éves középső védő Buenos Airesben azt követően, hogy a kínos Copa América-búcsú után vissza sem utazott Spanyolországba.

„Különleges nap a mai, nyolc éve hagytam el az Independientét, és mindig arról álmodtam, hogy egyszer újra itt szerepelhessek" – tette hozzá a nemzeti csapat mezét 42-szer magára öltő futballista.

Milito 1997-ben debütált régi-új klubjában, 2003-ban a Real Zaragozához került , miután a Real Madridnál elbukott az orvosin. Ezt követte 2007-es igazolása a Barcelonába.

Itt eleinte alapembernek számított, de a 2008-as BL-idény hajrájában során olyan súlyos térdsérülést szenvedett, hogy másfél évre kidőlt. Bár tavaly visszatért, teljesítményén mindig érezhető volt, már nem üti meg társai szintjét, most pedig eljött a távozás ideje.

Gabi Milito a jövő héten a brazil Internacional ellen debütálhat új csapatában a Dél-amerikai Szuperkupa első felvonásán.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu