Tíz emberrel egyenlített a Juventus

Szerző: shLétrehozva: 2009. április 18. 22:25, Utolsó módosítás: 2009. április 18. 23:13
Minden maradt a régiben a Juventus-Inter rangadó után, a két sztárcsapat 1-1-re végzett egymással Torinóban a Serie A 32. fordulójának szombati esti mérkőzésén. Az Inter egy álomszép kontra végén került előnybe Mario Balotelli révén a második félidő közepén, és hajszálra volt attól, hogy megnyerje szezonbeli talán legfontosabb meccsét. A Zebrák azonban tíz emberrel is egyenlíteni tudtak, Zdenek Grygera a túlórában mentette meg a Juve becsületét.


Kemény belépőkkel tarkított tíz perc után jött az első komoly helyzet: Balotelli kevert meg két védőt, majd lőtt kilenc méterről lőtt, a labda Buffonról a kapu felé csorgott, Tiago méterekről becsúszva kanalazta ki hihetetlen mozdulattal a gólvonalról a játékszert.

A félidő derekán átvette az irányítást a Juve (az egyébként meglehetősen ártalmatlan Iaquinta gólhelyzetig is eljutott), a hajrában aztán Figo és Sztankovics okozott felfordulást a Juve kapuja előtt.

A taktikai harc a szünet után is folytatódott, aminek a 64. percben vetet véget egy álomszép kontra. Ibrahimovic futtatta meg a bal szélen Muntarit, aki tökéletesen kanyarintott középre, Balotelli mattolta a verthelyzetben lévő Buffont.

A Juventus nem igazán tudott újítani, ráadásul tíz emberre fogyatkozott a magából teljesen kikelő Tiago miatt (Muntarit megrúgta, majd Balotellire is rárontott). Buffonnak viszont Sztankovics és Cruz lövésénél is bravúrra volt szüksége. A száz százalékos helyzetet gyakorlatilag ki sem dolgozó Juventus becsületét aztán Zdenek Grygera mentette meg, aki a 91. percben fejelte a hálóba Giovinco szögletét.

 

OLASZ ELSŐ OSZTÁLYÚ LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (SERIE A), 32. FORDULÓ
JUVENTUS–INTER 1-1 (0-0)
Stadio Olimpico, 27500 néző, vezeti: Farina.
JUVENTUS: Buffon – Grygera, Legrottaglie, Chiellini, Molinaro (De Ceglie, 62.) – Marchionni (Trezeguet, 73.), Poulsen, Tiago, Nedved – Del Piero (Giovinco, 80.), Iaquinta. Vezetőedző: Claudio Ranieri
Cserék: Chimenti, Mellberg, Zebina, Knezevic, Trezeguet, Giovinco, De Ceglie.
INTER: Julio Cesar – Zanetti, Cordoba, Samuel, Chivu – Cambiasso – Figo, (Cruz, 86.) Sztankovics, Muntari, Balotelli – Ibrahimovic. Vezetőedző: José Mourinho
Cserék: Toldo, Maxwell, Cruz, Vieira, Burdisso, Materazzi, Santon.
Gólszerző: Grygera (91.), ill. Balotelli (64.)
Sárga lap: Legrottaglie (36.), Balotelli (68.) ill. Figo (3.)
Piros lap: Tiago (76.)
AZ ONLINE KÖZVETÍTÉS
Vége a mérkőzésnek!
91.: Öt perc a hosszabbítás.
91.: GÓÓÓL! Grygera stukkolta a hálóba Giovinco baloldali szögletét. 1-1
90.: Ibrahimovic esett el a tizenhatoson belül, nincs tizenegyes.  
88.: A Juve- és Buffon-specialista Cruz máris letette a névjegyét, Grygeráról fordult le, majd tüzelt, Buffon résen volt, és a léc fölé tolta a labdát.
86.: Cruz be, Figo le. 
80.: Csere: Del Piero helyén Giovinco áll be tíz percre.
79.: Sztankovics bal felső sarokba tartó bombáját a levegőben úszva paskolta szögletre Buffon.
77.: Egymás után két csere az Internél: Balotelli helyett Vieira, Muntari helyett Burdisso.
76.: Tiago rúgta meg szánt szándékkal Muntarit, majd Balotellit. Villant a piros!
73.: Csere: Trezeguet váltja Marchionnit. Három támadóval a Juve.
71.: Remek kombináció után Marchionni osont a kapuig, a rövid sarkot záró Julio Cesarba lőtte a labdát. Középen senki sem kísérte az akciót. 
68.: Balotelli támasztotta meg Chiellinit, sárga!
67.: Del Piero bombázott 26 méterről a sorfalba.
64.: GÓÓÓL! Ibrahimovic indította a bal szélen Muntarit, a mintaszerű kontra végén Mario Balotelli ajtó-ablak helyzetben szerzett gólt. 0-1
62.: Csere: Molinaro helyére De Ceglie jön be.
61.: Muntari maradt le centikkel egy éles baloldali beadásról. Kirúgás.
59.:  Del Piero 20 méterről, kissé jobbról végezhetett szabadrúgást. A középre tartó, nem túl erős csavarást először lejtette, majd fogta Julio Cesar.
57.: Balotelli kanyarintott a bal oldalról középre, Ibrahimovic emelkedett a legmagasabbra, Buffon megfogta a bal felsőbe tartó fejesét.
53.: Poulsen sárgult be.
50: Sztankovics tüzelt, Buffon nem jött zavarba.
46.: Elkezdődött a második félidő!
Vége a félidőnek! Kőkemény belépők, szikrázó párharcok, és egy hihetetlen Tiago-mentés jellemezte az első játékrészt. A Juventus az első felvonás középső harmadában uralta a játékot, a kezdés és a hajrá inkább az Interé volt.
45.: Egy perc hosszabbítás következik.
43.: Del Piero keményen belőtt labdáját ezúttal csak öklözni tudta Julio Cesar.
38.: Figo ütközött Buffonnal, Sztankovics lőhetett volna üres kapura, de megelőzte Molinaro. Forró pillanatok a Juve kapuja előtt.
36.: Legrottaglie sárgája. Ibrahimovicot rúgta fel.
34.: Balotelli guríthatott nyugodtan középre, Sztankovics 17-ről lőtt, centikkel a léc fölé-mellé.
28.: Nedved átadását Iaquinta emelte két méterrel a jobb kapufa mellé. Farina szerint Samuel is beleért a perdítésbe. Szöglet jön. Átvette az irányítást a Juve.
22.: Samuel kísérletezett lövéssel a tizenhatos vonaláról, bár ne tette volna.
18.: Del Piero beadásai rendre Julio Cesar kezében pihennek meg.
15.: Poulsen átlövése, szöglet lett belőle. Teljesen kiegyenlített első negyedóra, egy óriási Inter-lehetőséggel.
10.: Balotelli kevert meg két védőt, majd lőtt kilenc méterről, a labda Buffonról a kapu felé csorgott, Tiago méterekről becsúszva kanalazta ki hihetetlen mozdulattal a gólvonalról a játékszert.
5.:  Marchionni bombázott, Chivu mentett.
4.: Ezúttal Muntari csúszott be Grygerának, megúszta lap nélkül, szabadrúgás.
3.: Figo kemény belépője Molinarónak. Sárga lap!
1.: Elkezdődött a találkozó!
20:25. Teltház az Olimpicóban. Tiago-Poulsen belső középpálya a Juventusnál, Del Piero lesz Iaquinta éktársa és nem Trezeguet. Santon kimaradt, Figo (100. meccse Olaszországban) és Balotelli adhat szárnyakat Ibrahimovicnak. Camoranesi és Marchisio eltiltott, Sissoko, Salihamidzic, Ekdal, Manninger és Amauri sérült. Jimenez, Obinna Maicon és Mancini hiányzik az Internél, Samuel viszont felépült.
20:20. Rasszista és Ibra-ellenes rigmusok a stadionban, a mérkőzés felvezetéséhez hozzátartozik, hogy Juve-ultrák tojásokkal és üvegekkel dobálták meg az Inter-buszát, amely csak kis kitérő után parkolhatott le a közelben.
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu