Senki sem látta a ferencvárosi kivégzést

Szerző: shLétrehozva: 2009. május 16. 16:43
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) Fegyelmi Bizottságának döntése értelmében zárt kapuk mögött kellett lejátszania soron következő mérkőzését a Ferencvárosnak. Az NB II Keleti csoportjának bajnokát azonban ez sem zavarta meg, s könnyed játékkal 5-0-ra legyőzte a Kazincbarcikát. A 26. fordulóban Ferenczi István négyszer, Tóth Bence egyszer volt eredményes.


LABDARÚGÓ NB II, KELETI CSOPORT, 26. FORDULÓ:
Ferencváros - Kazincbarcika 5-0 (3-0)
Gólszerző: Ferenczi (8., 35., 49., 51.), Tóth B. (11.)

Nem pepecselt sokat a Lipcsei Péterrel kezdő Fradi a Kazincbarcikával, s az első negyedóra végére tulajdonképpen el is döntötte a három bajnoki pont sorsát. Ferenczi István okos helyezésével és Tóth Bence életerős löketével már 2-0 állt az eredményjelzőn.

A vendégek ugyan próbálkozgattak, de újabb gólt a hazaiak lőttek. Lipcsei szöglete után a kapu előtti kavarodásban Ferenczi elé sodródott a labda, aki nem tétovázott és a ledermedt kapus mellett a hálóba lőtt.

Pedig a forduló előtt ötödik barcikaiakat nem nyomaszthatta a rettegett Üllői úti hangulat, hiszen ezúttal nulla, azaz nulla néző tapsolhatta végig a meccset. Megbüntették a Ferencvárost a szurkolók miatt, a játékosok viszont azt tették, amire szerződtek. Újra nyertek, Ferenczi előbb egy okos fejessel, majd egy sakk-matt helyzetet követő lövéssel 5-0-ra hozta a végeredményt.

Ferenczinek ez volt a harminckettedik gólja az idényben, ez mindent elárul. A Ferencváros jelenleg 69 pontot gyűjtve már hússzal vezet az eggyel kevesebbet játszó „kis” Debrecen előtt.

TOVÁBBI EREDMÉNYEK:
Keleti csoport:
Békéscsaba-Makó 1-1
Tököl-Szolnok 1-1
Vác-MTK II 2-3
Nyugati csoport:
Integrál DAC-Budaörs 1-1 (pénteken)
Felcsút-Kaposvölgye 2-1
Dunaújváros-Ajka 0-3
Kozármisleny-Baja 0-0
Százhalombatta-Pécs 0-6
Lombard-Barcs 2-1
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu