Pofára estek a dúsgazdag manchesteriek

Szerző: shLétrehozva: 2009. január 3. 18:06
A pénz nem minden! Ezt támasztotta alá az angol labdarúgó FA Kupa harmadik fordulója, amelynek legnagyobb meglepetését a rendkívül stabil anyagi háttérrel rendelkező Manchester City bukása jelentette. Mark Hughes vezetőedző együttesét a kétszeres BEK-győztes Nottingham Forest mostanában szerény eredményeket elérő, a második vonalban a 21. helyen álló csapata győzte le 3-0-ra. A Chelsea hazai pályán csak 1-1-et ért el a harmadik liga 13. helyén álló, az utolsó pillanatokban egyenlítő Southend ellen.


Pedig néhány hónappal ezelőtt még sok millió brit futballdrukker irigyelte a Cityt, amely mögé egy dúsgazdag arab befektetőcsoport sorakozott fel. Az új tulajdonosi kör azonnali sikereket, bajnoki címet és kupasikert vizionált, de erre még legalább 2010-ig várni kell.

 

A Premier League-ben ugyanis csak a 13. a második számú manchesteri gárda, az igazi nagy pofont azonban 2009. január 3-án kapta a klub. Az FA Kupa harmadik köre előtt szinte mindenki azt várta, a Trevor Francis és társai által produkált aranykort már csak nevében őrző Nottingham Forest nem jelenthet akadályt. Ennek megfelelően a hazai szurkolók már a kezdés előtt ünnepeltek, ennek még oka is volt, bejelentették a Chelsea-től megszerzett Wayne Bridge érkezését.

 

A folytatás aztán rémálomba illő volt, legalábbis a vendéglátók szemszögéből. A Forest ugyanis tetszetős és eredményes futballt játszott, először a 38. percben fagyott az arcokra a mosoly: Tyson bombázott 18 méterről a kapuba. Megrogyott a City, majd a 42. percben padlóra is került. A futballtörténetbe Fehér Miklós emlékmérkőzéseként bevonuló 2004-es magyar-walesi csatát eldöntő Earnshaw közelről vette be Hart kapuját.

 

A fordulás után már egy hitét vesztett hazai együttes próbálkozott, eredménytelenül. A Nottingham ügyesen őrizte előnyét, majd a 75. percben Gardner gólja végképp becsukta az FA Kupa ajtaját a Hughes-együttes előtt. Nagy kérdés, hogy a súlyos kudarc után maradhat-e helyén a korábbi kiváló walesi futballista.

 

A londoni Stamford Bridge-en is szenzációs eredmény született, igaz a Chelsea még nem szállt pokolra. Azt azonban már nem állíthatjuk, hogy a „kékek” szurkolói örvendenek annak, hogy kedvenceik még egyszer próbálkozhatnak a harmadik ligás Southend otthonában. A sztárokat nélkülöző, de így is erős csapattal pályára lépő fővárosiaknál szerepelt Ferreira, Carvalho, Ashley és Joe Cole, Belletti, Lampard, Kalou, Mikel és Drogba.

 

Ennek megfelelően a Chelsea szerzett vezetést, a 35. percben Kalou volt eredményes. A sztárcsapat azonban nem tudta növelni az előnyét, a végén pedig rá is ült az eredményre. Scolari kettőt cserélt a hajrában, de ez megbosszulta magát, a 90. percben Clarke fejjel mattolta Cudicinit.

 

Az Arsenal sem szerepelt alapcsapatával, de így nyert 3-1-re a Plymouth ellen. Tímár Krisztián a kispadról nézte végig a vendégek vereségét. Halmosi Péter sem jutott szóhoz a Newcastle ellen gólnélküli döntetlent elérő Hullban.

 

A Fulham a sérülés után lábadozó Gera Zoltán nélkül is győzött 2-1-re a Sheffield Wednesday vendégeként. A Boltont 2-1-re felülmúló Sunderland kapuját Fülöp Márton védte, a vendégek kispadján Bogdán Ádám volt a második számú hálóőr.

 

A második ligás Watford 1-0-ra gyűrte le a Scunthorpe-ot, Priskin Tamás a 89. percig a pályán volt.

 

FA-KUPA, 3. FORDULÓ:
Arsenal - Plymouth Argyle 3-1
Cardiff City – Reading 2-0
Chelsea - Southend United 1-1
Hull City - Newcastle United 0-0
Macclesfield Town – Everton 0-1
Manchester City – Nottingham 0-3
Middlesbrough – Barrow 2-1
Portsmouth - Bristol City 0-0
Queens Park Rangers – Burnley 0-0
Sheffield Wednesday – Fulham 1-2
Sunderland – Bolton 2-1
Watford - Scunthorpe United 1-0
West Bromwich Albion - Peterborough United 1-1
West Ham United – Barnsley 3-0

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu