O’Shea kis híján elvesztette a lábát

Szerző: shLétrehozva: 2010. január 22. 15:55
John O’Shea válogatottban összeszedett sérülése olyan súlyos, hogy nemrégiben még annak a lehetősége is felmerült, amputálni kell a lábát. Felépülése azonban így is további hónapokat vesz igénybe, amit Sir Alex Ferguson hatalmas veszteségnek tart azt figyelembe véve, hogy az ír játékos a védelem valamennyi posztján bevethető.


 

A novemberi francia-ír világbajnoki pótselejtező nemcsak Thierry Henry kezezéséről marad emlékezetes, hanem John O’Shea sajnálatos sérüléséről is, ami miatt az idény hátralévő részében nem lesz bevethető állapotban – és még rosszabbul is járhatott volna.

„Egy vérrög keletkezett a combjában, ami olyannyira lelassította a vérkeringést a sérült testrészben, hogy amennyiben nem észlelik időben, mekkora a baj, amputálni kellett volna a lábát” – nyilatkozta az MU menedzsere egy dublini egyetemen.

„A kiesése hatalmas veszteség számunkra, hiszen szinte nincs olyan poszt, amelyen ne állná meg a helyét. Egy ilyen sokoldalú játékos hiánya bármelyik együttesen meglátszana, főleg akkor, amikor ilyen példátlan sérüléshullám söpör végig a csapaton, mint mostanában a Uniteden.”

Némileg csupán az vigasztalhatja Sir Alexet, hogy a hétvégén a Hull elleni bajnokin három hónap után ismét játékra jelentkezik Rio Ferdinand.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu