Nem szerződik Hollandiába Kiprich

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 4. 19:44
Nem igazol (legalábbis egyelőre) a holland labdarúgó-bajnokságba az egykori válogatott játékos, Kiprich József fia, Dániel. A 18 éves futballistát az elmúlt két hétben a másodosztályban szereplő RKC Waalwijk tesztelte, ám nem nyerte el Ruud Brood vezetőedző és szakmai stábja tetszését.


Kiprich Józsefet hősként tisztelték Hollandiában, hiszen a magyar válogatott csatár 1989 és 1995 között a Feyenoord együttesében termelte a gólokat, jelentős részt vállalt a rotterdamiak 1993-as bajnoki győzelméből, valamint négy kupasikeréből.

 

A korábbi tatabányai kedvencet a kilencvenes évek közepén kiszorította a kezdőből Henrik Larsson, és a magyar játékos Ciprusra, az Apoel Nicosiához igazolt, ahol Kovács Kálmánnal és Kozma Istvánnal közösen ragadtatták tapsra a szurkolókat.

 

Kiprich a ciprusi kiruccanás után még egy évre visszatért Hollandiába, és az 1997/98-as szezonban kilenc mérkőzésen öt gólt szerzett a Den Bosch színeiben. A másodosztályú holland együttesben zárta légiós karrierjét, de a Tatabányában még évekig pályára lépett.

 

Fia egyelőre nem lép a nyomdokaiba, már ami a holland bajnokságban való szereplést illeti. Az egyébként Hollandiában született Kiprich Dániel ugyanis hiába volt két hétig próbajátékon az RKC Waalwijknál, nem győzte meg Ruud Brood vezetőedzőt és annak szakmai stábját.

 

A 18 éves futballista nem marad Pápán, ugyanis szerződést bontott a csapattal, és a Gyirmóthoz igazolt, ahol Kiprich József az edző. Dániel apjával ellentétben egyébként nem csatárt, hanem középső védőt játszik.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu