Az olasz bajnok elnökhelyettese először a Barcelonával összeboronált világbajnokról szólt: „Úgy tudom, Fabregas az Arsenal játékosa, nem a Barcáé. Egy biztos, köztünk és a katalánok között nem lesz harc, nem szerepel a célpontjaink között."
Felröppent a napokban az is, hogy Schweinsteiger csatlakozhatna hozzájuk, míg a klub korábbi aranylabdás sztárja is gyakori témát jelent: „Schweini alapember, és nem jön a Milanhoz, ami pedig Kakát illeti, nehéz procedúra lenne bonyolult pénzügyi manőverekkel."
Azt ugyanakkor nem cáfolta ennyire egyérelműen Galliani, hogy kísérletet tennének Riccardo Montolivo szerződtetésére a Fiorentinától, aki továbbra sem egyezett meg csapatával, pedig jövőre lejár kontraktusa.
„Még nem próbálkoztunk be Montolivónál, de az átigazolási piacon minden lehet, ez utóbbi egy élő szál. De legyen elég ebből a Mr X-történetből, ha érkezik valaki, akkor valamikor augusztus végén fog" – tette hozzá a Milan második embere.
Milan: se Fabregas, se Kaká, se Schweini
Szerző: shLétrehozva: 2011. július 28. 13:23
Továbbra sem járunk közelebb ahhoz, hogy ki lehet a Milannál nagy csinnadrattával beharangozott "Mr X", vagyis a várva várt nyári igazolás. Adriano Galliani friss nyilatkozatában arról beszélt, kik azok, akiket biztosan nem igazolnak le: így Cesc Fabregast, Bastian Schweinsteigert és Kakát, igaz, egy ajtó azért nyitva maradt.
FRISS SPORTHÍREK A FACEBOOKON IS