Mészöly Kálmán látott pozitívumokat is

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 31. 08:00
Nem túlzás azt állítani, Mészöly Kálmán Törökországban még mindig bálvány. Nos, az MTK Hungária vezetősége a csapat Fenerbahce elleni Bajnokok Ligája isztambuli fellépésére meghívta a Szőke Sziklát, aki a találkozó után készségesen állt a SportHirado.hu rendelkezésére. A török válogatott egykori szövetségi kapitánya és a Fener volt mestere nem tűnt elégedetlennek a mieink 2-0-s veresége ellenére.



A lefújást követően nyugodtan várakozott a Sükrü Saracoglu Stadion előtt Mészöly Kálmán, akit az MTK vitt ki magával a Fenerbahce elleni BL-meccsre. Az egykori kiváló védőt ezúttal is nagy szeretettel fogadták az országban, ám kimondva kimondatlanul, szerda este biztosan a magyaroknak szorított.

 

„Nem volt rossz a meccs, bár látszott, mindkét félnek van még mit pótolnia - kezdte mosolygósan a Szőke Szikla. - A Fenerbahce fantasztikus csapat, összevásárolták a jó futballistákat, akik viszont még nem alkottak igazi egységet. Az MTK sem teljesített rosszul, de ők is még a szezon elején járnak."

 

A szakember hozzátette, a két csapat válogatott játékosai megállták a helyüket a pályán. Kérdésünkre egy-egy labdarúgót meg is nevezett Mészöly Kálmán.

 

„A törököknél egyértelműen Kazim Kazim játéka tetszett a legjobban, látszott rajta, él a pályán, és valóban élvezi a futballt - vélte. - Amikor a kapufára lőtt, ugyan nem lett gól, ám kétségtelen, hogy egy remek kvalitású és bombaformában lévő játékosról beszélünk. A mieinknél, a két szerencsétlen megmozdulása ellenére is Mladen Lambulicsot tartottam a legtöbbre, de Balogh Béla is úgy oldotta meg feladatát, ahogy azt kellett."

 

S hogy ez a 0-2 mire lehet elég az egy hét múlva esedékes visszavágón? Mészöly Kálmán egy örökigazsággal válaszolt - némi kiegészítéssel.

 

„A futballban minden előfordulhat, bár őszintén szólva, szerintem eldőlt a továbbjutás. Másfelöl viszont a Megyeri úton, a Szusza Ferenc Stadionban várhatóan teltház és igazi kupahangulat segítheti majd az MTK-t. Meglátjuk - fejezte be a magyar bajnokkal csütörtök éjjel hazatért szakember.

 

A labdarúgó Bajnokok Ligája második körének második mérkőzésére augusztus 6-án, 20.45-kor kerül sor Újpesten. A mérkőzést a Sport1 is műsorára tűzi.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu