Megőrizné hazai veretlenségét a Bakta

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 20. 10:49
A hazai pályán eddig száz százalékos mérleggel álló Baktalórántháza a tabella utolsó helyén álló Tökölt fogadja a labdarúgó NB II Keleti csoportjának hetedik fordulójában. Bár idegenben legutóbb kikapott a szabolcsi csapat, hazai környezetben eddig már fejet hajtott előttük a Kazincbarcika és a Makó is.


LABDARÚGÓ NBII. KELETI CSOPORT, 7. FORDULÓ: BAKTALÓRÁNTHÁZA – TÖKÖL
Baktalórántháza, 2008. szeptember 20. 16.00 Vezeti: Farkas Ádám, (Pető P., Varga G. ifj.)

Baktalórántháza: Sándor – Vágó, Mező, Bodnár J., Deák T. – Tolnai, Kozma A., Márkus, Illés – Szabó R., Kozma J.

 

„Csak a győzelem az elfogadható eredmény számunkra” – kezdett bele az esélylatolgatásba Kovács János, a Baktalórántháza mestere.
 
„Mindezt nem csak azért mondom, mert az utolsó helyezett látogat hozzánk, hanem azért is, mert számunkra a hazai pályán megszerzett pontok jelentik a biztonságot, így mint az eddigi két itthon lejátszott találkozónkon, most is nyerni szeretnénk és remélem fogunk is! Eddig idehaza sikerült kétvállra fektetnünk a Kazincbarcikát és a Makót, így most folytathatnánk eddigi remek hazai sorozatunkat.”
 
„A Tökölt ugyanakkor véletlenül sem szabad lebecsülni, mivel a Ferencváros otthonában is egy órán át jól tartották magukat, míg a Vác elleni mérkőzésükön a kiállítások után esett össze csupán az egységük. Éppen ezért türelmes játékot várok játékosaimtól. Persze a legjobb az lenne számunkra, ha már az elején sikerülne betalálnunk, mivel azután a vendégeknek is jobban ki kellene nyílniuk hátul, ami minden bizonnyal megkönnyítené a dolgunkat a későbbiekben” – zárta elemzését Kovács mester.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu