Maradona mégis befejezi!

Szerző: shLétrehozva: 2010. július 27. 13:18
Az Argentin Labdarúgó-szövetség (AFA) hivatalosan még nem jelentette be, de az Olé című helyi lap tudni véli, hogy Diego Maradona búcsúzik a labdarúgócsapat éléről. Úgy tűnik, az isteni Diego nem vállalja tovább a szövetségi kapitányi posztot a felkínált feltételekkel: az illetékesek most lázasan keresik az utódot. A kalapban több név lapul.


Nagyon úgy tűnik, a dél-afrikai világbajnokságon megbukott Albiceleste kapitánya többé nem Diego Maradona. Legalábbis a helyi sportsajtó erről beszél, jóllehet az AFA hivatalosan még nem jelentette be a szakítást.

Diego találkozott Júlio Grondona elnökkel, majd miután az elöljáró nem igazán szerette volna elfogadni Maradona feltételeit, a világ valaha volt egyik legkiválóbb focistája felállt - és lemondott.

Maradona azokkal az emberekkel szeretett volna együtt dolgozni, akikkel korábban, Grondona azonban ennek kerékkötője volt.

A hírek szerint még egy utolsó kísérletet tesznek a felek a megegyezés eléréséért, de szinte bizonyos, itt a történet vége.

A lehetséges utódok között az AFA cilinderében többen vannak: az U20-as csapatot gardírozó Sergio Batista, a Roma, a Boca és az Atlético egykori edzője, Carlos Bianchi, Chile jelenlegi, Argentína egykori (1998-2004) szövetségi kapitánya, Marcelo Bielsa, de felmerült a 106-szoros válogatott Diego Simeone, a paraguayi hadvezér Gerardo Martino, a Boca Juniorst jelenleg edző Claudio Borghi, valamint a River Plate-et irányító Angel Cappa neve is. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Maradona: Csak akkor maradok, ha...
Diego Maradona hadat üzent a szövetségnek. Az argentin labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya a németek elleni csúfos vb-kiesést követően a lemondását fontolgatta, végül azonban maradt. Igen ám, csakhogy azt nyilatkozta, hogy...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Maradona: Folytatom!
A Diario Olé szerint telefonon már megegyezett Diego Maradona az Argentin Labdarúgó-szövetséggel a folytatásról. Hétfőn rögzítik a feltételeket az AFA elnökével, Julio Grondonával, hivatalos megerősítés csak azután érkezhet....
Tovább a teljes cikkhez »
 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu