Magyar középpályás a Palermóban!

Szerző: shLétrehozva: 2011. május 12. 18:49
A felek mindenben megegyeztek, és Simon Ádámnak, a Haladás játékosának a bajnokság végén már csak egy orvosi vizsgálaton kell részt vennie, hogy a Serie A-ban szereplő Palermóban folytassa – adta ki közleményben a magyar együttes, amely klubrekordot jelentő összegért engedi el a középpályást.


 

A nyugat.hu korábban már beszámolt róla, hogy Simon Ádám iránt több nyugat-európai csapat is érdeklődik, és a legkomolyabb kérőnek a Palermo bizonyult.

A Haladás közleményéből kiderül, klubrekordot jelentő összegért válik meg a 21 éves középpályástól, aki az NB I-es idény befejezését követően utazik el az orvosi vizsgálatra Olaszországba.

A labdarúgó eladására a Ferencváros elleni bajnokit megelőző taggyűlésen bólinthatnak rá vasárnap.

A hírt a Palermo elnöke, Maurizio Zamparini is megerősítette, és elmondta, a magyar fiú mellett az izraeli Eran Zahavit és a chilei Carlos Labrínt is szerződtetik.

Az Olasz Kupa döntősénél most az a cél, hogy fiatal külföldiekkel, illetve az olasz másodosztályban szereplő játékosokkal erősítsék meg a keretet, ugyanis a klub költségvetése további sztárokat nem bír el. 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu