Labdarúgó NB II: a Kozármisleny három gólt lőtt a bajai hálóba

Szerző: shLétrehozva: 2008. október 18. 17:16
A Kozármisleny NB II-es labdarúgócsapata gond nélkül elhozta a pontokat Bajáról, az idegenbeli győzelmet Laki biztosította be a 86. percben. A baranyaiak ezzel megelőzték Goretich Gábor együttesét a tabellán.


Megszakadt a Bajai LSE KALO-MÉH öt mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozata.

 

A hazai védelem ügyetlenségét már a harmadik percben kihasználta Tóth Zoltán, aki kilépett az ajándék labdával, kikerülte Viniczait és közelről gurított a kapuba. Ezután ment előre a Baja,  Papp két perccel később egyenlíthetett volna, de a vendégek kapusa bravúrral védte lövését. Később sem tudta gólra váltani mezőnyfölényét a Baja, pedig többször sikerült
zavarba hozni a mislenyi védelmet.


Pörgős, jó iramú volt a mérkőzés. A vendégek igyekeztek már a félpályánál zavarni a Baját, a házigazdák többször sikeresen bontották meg a mislenyi védelem jobb oldalát, de nem tudtak egyenlíteni. A félidő végefelé Hergenrőder ívelt fejese a keresztlécre pottyant, majd a szünet előtt pár másodperccel egy szögletet 4 méterről bólintott a kapuba.

 

Fordulás után rögtön 11-eshez jutott a Baja, Roni nem kegyelmezett. Érett a hazai gól, de
Roni lövését Mester kapus, Nagy Előd fejesét pedig a keresztléc hárította. Viszont a 70. percben Lógó begyűjtötte második sárgáját, emberelőnybe került a Kozármisleny.

 

A cserék már nem tudták felrázni a Baját, a vendégek rutinosan játszottak. Több kihagyott helyzet után - négy perccel a lefújás előtt - az addig is agilis Laki indult el a félpályáról, háromszögelés, majd testcselek után 15 méterről gurított a hazai kapuba.

 

LABDARÚGÓ NB II, 11. FORDULÓ, SZOMBATI JÁTÉKNAP
BAJAI LSE KALO-MÉH - KOZÁRMISLENY SE 1-3 (0-2)
Baja, 600 néző. Vezette: Janitz (Kis Z., Varga F.)
BAJA: Viniczai - László, Gyenei (Kohány, 60.), Mitasz, Rozsi - Trucz,
Zsók, Lógó - Roni (Késmárki, 72.), Papp (Suknovics, 76.) - Nagy E. Edző:
Goretich Gábor.
KOZÁRMISLENY: Mester - Tasselmájer (Kresz, 53.), Dienes, Éles, Kanizsai -
Szabó B., Hergenrőder (Laki, 67.), Tóth Z., Horváth A., Kutyáncsánin -
Lauer (Molnár T., 87.). Edző: Mihalecz István.

Gólszerző: Roni (46. - 11-esből), illetve Tóth Z. (3.), Hergenrőder a
(45.), Laki (86.)
Sárga lap: Lógó a (12.), Hergenrőder a (27.), Lauer (28), Dienes (42.)
Kiállítva: Lógó (70.)

 

EDZŐSZEMMEL
Goretich Gábor: - Úgy látszik, egymás után kétszer nem tudunk jól játszani.
Mihalecz István: - Hamisítatlan szomszédvári rangadó hangulatú mérkőzésen
megérdemelten nyertünk.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu