Kétgólos vezetésről bukott el a Hamburg

Szerző: shLétrehozva: 2009. február 7. 17:19
Bár a második félidő elején 2-0-ra vezetett, végül vereséget szenvedett az elsőségért küzdő Hamburg a német labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 19. fordulójában. A Hoffenheim továbbra is az élen áll, mivel a 89. percben szerzett Wellington-góllal pontot mentett Mönchengladbachban. Király Gábor a kispadról nézte végig, ahogy csapata 3-1-re kikap a Stuttgarttól.


A Hoffenheim az élről várhatta a fordulót, és Ralf Rangnick együttese nem is nézett lehetetlen feladat elé: a kiesés elől menekülő Mönchengladbachhoz látogatott az újonc.

Kiegyenlített játékot hozott az első félidő, a 35. percben egy, a mönchengladbachi tizenhatoson belül történt gyanús eset után továbbot intett a bíró. Már-már úgy tűnt, hogy gól nélkül ér véget a félidő, amikor Baumjohann 25 méterről lövésre szánta el magát, és a sérült Hildebrandot helyettesítő Haas fölött a hálóba vágódott a labda.

Ralf Rangnick a 86. percben cserélt, behozta Wellingtont, és ez egy pontot jelentett csapatának: a brazil futballista egy Salihovic-szabadrúgás után Compper által megcsúsztatott labdát a Gladbach hálójába továbbított, ezzel megerősítette csapata első helyét.

A Hamburg a Bayern elleni sikerrel kezdte a tavaszt, és a kikötővárosiak Karlsruhéban is a három pont megszerzésére hajtottak. Már a hetedik percben egy Guerrero-Jarolim kényszerítő után előbbi mattolta Millert. Sőt, amikor a 48. percben Benjamin kettőre növelte az előnyt, mindenki elkönyvelte, hogy a HSV innen csak győztesen távozhat.

Négy percet sem kellett várni, és kezdődött minden elölről. Előbb Gravgaard nagy bakiját használta ki Freis, majd Federico vette be 16 méterről Rost kapuját.

A hajrában a hamburgi Petric és a karlsruhei Engelhardt még a kiállítás sorsára jutott, és Freis második gólja után a Hamburg pedig átkozhatja magát, mivel megnyert meccset engedett ki a kezéből, és nemhogy megelőzni nem tudta a Hoffenheimet, de még egy ponttal nőtt is köztük a különbség.

A Schalke a Werder Brement fogadta, és egy félidőn keresztül értékelhetetlen játékkal bosszantotta saját közönségét. Igaz, a brémaiak sem remekeltek, de az első 45 percben inkább ők próbálták a futballt játszani.

Szünet után beállt Kevin Kuranyi, és a Schalke meg is szerezte a vezetést. Igaz, a kiválóan fejelő támadónak kevés köze volt a találathoz, ugyanis azt Farfán jobbról érkező szabadrúgása után Benedikt Höwedes fejelte. Thomas Schaaf cserékkel próbálta javítani csapata játékát, de leginkább a középhátvéd Naldo volt veszélyes, igaz, az ő fejesei sem értek célt, így újabb vereség az eredmény.

Leverkusenben nyert a Stuttgart, Mario Gomez már a harmadik percben mattolta René Adlert, aki mögött ezúttal már Király Gábor volt a cserekapus. A Bayer próbálkozott, ám kevés sikerrel, helyzetük akkor vált igazán nehézzé, amikor a 49. percben Perl játékvezető odaadta a második sárgát Vidalnak. Hogy a kínok tovább fokozódjanak, a megítélt szabadrúgást Hitzlsperger a hálóba vágta.

A folytatásban potyogtak a gólok, de a Stuttgart győzelmét nem fenyegette veszély.

 

BUNDESLIGA, 19. FORDULÓ:
SCHALKE 04 - WERDER BREMEN 1-0 (0-0)

Gelsenkirchen, Veltins-Arena, 61 673 néző. Vezette: Jochen Dress.

SCHALKE: Neuer - Rafinha, Höwedes, Bordon, Westermann - Jones - Rakitic (Engelaar,
60.), Kobiasvili - Farfan (Sánchez, 83.), Asamoah, Halil Altintop (Kuranyi, 46.). Vezetőedző: Fred Rutten.

WERDER: Wiese - C. Fritz, Mertesacker, Naldo (Niemeyer, 74.), Boenisch (Pasanen, 66.) - Frings - Tziolis, Baumann - Rosenberg (Harnik, 83.), Hugo Almeida, Özil. Vezetőedző: Thomas Schaaf.

Gólszerző: Höwdes (48.)

Sárga lap: Kobiasvili (9.), Jones (77.), Westermann (83.) ill. Boenisch (38.)

------------------------------------------------------------------------------------------------------------------- KARLSRUHER SC - HAMBURGER SV 3-2 (0-1)

Karlsruhe, Wildparkstadion, 27 000 néző. Vezette: Thorsten Kinhöfer.

KARLSRUHER: M. Miller - A. Görlitz, Drpic, Sebastian, Celozzi - Engelhardt - Timm (Saglik, 77.), da Silva (Porcello, 89.), Stindl - Federico (Staffeldt, 84.) - Freis. Vezetőedző: Edmund Becker.

HSV: F. Rost - Demel, Mathijsen, Gravgaard, Jansen - Jarolim, Benjamin - Pitroipa, Trochowski - Guerrero (Streit, 62.), Petric. Vezetőedző: Martin Jol.

Gólszerző: Freis (49., 90+2.), Federico (53.), ill. Guerrero (7.), Benjamin (48.)

Sárga lap: Sebastian (5.), da Silva (34.), ill. Jansen (42.)
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
BAYER LEVERKUSEN - VFB STUTTGART 2-4 (0-1)

Leverkusen, LTU-Arena, 33 000 néző. Vezette: Günter Perl.

LEVERKUSEN: Adler - Castro (Henrique, 66.), Sinkiewicz, M. Friedrich, Kadlec - Rolfes - Renato Augusto, Vidal, Barnetta (Hariszteász, 66.)- Helmes (Sukuta-Pasu, 82.), Kießling. Vezetőedző: Bruno Labbadia.

STUTTGART: Lehmann - Osorio, Tasci, Delpierre, Magnin - Khedira, Hitzlsperger - Lanig (Träsch, 66.), Simak (Hilbert, 37.) - Gomez, Marica (Schieber, 84.). Vezetőedző: Markus Babbel.

Gólszerző: Kießling (67.), Hariszteász (90+3.), ill. Gomez (3., 75.), Hitzlsperger (51.), Sinkiewicz (öngól - 90.)

Sárga lap: Vidal (10.), ill. Castro (11.), Osorio (17.), Hilbert (56.), Delpierre (65.)

Piros lap: Vidal (49.)

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
BORUSSIA MÖNCHENGLADBACH - 1899 HOFFENHEIM 1-1 (1-0)

Mönchengladbach, Stadion im Borussia-Park, 42 000 néző. Vezette: Lutz Wagner.

M'GLADBACH: Bailly - Stalteri, Gohouri, Daems, Dorda - Bradley, Galasek, Baumjohann (Paauwe, 82.) - Matmour, Marin (Neuville, 62.) - Friend. Vezetőedző: Hans Meyer.

HOFFENHEIM: D. Haas - Beck, Jaissle, Compper, Ibertsberger (Wellington, 86.) - Luiz Gustavo - Weis (Terrazzino, 76.), Szalihovics - Teber (Obasi, 62.) - Sanogo, Ba. Vezetőedző: Ralf Rangnick.

Gólszerző: Baumjohann (44.), ill. Wellington (89.)

Sárga lap: Friend (74.), Bradley (79.), ill. Compper (4.), Ibertsberger (14.), Obasi (70.), Jaissle (80.)

-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
VFL WOLFSBURG - VFL BOCHUM 2-0 (1-0)

Wolfsburg, Volkswagen-Arena, 22 000 néző. Vezette: Deniz Aytekin.

WOLFSBURG: Benaglio - Pekarik, Barzagli, Simunek, M. Schäfer - Josué - Riether (Hasebe, 88.), Gentner (Schindzielorz, 70.) - Misimovic - Okubo (Caiuby, 64.), Dzeko. Vezetőedző: Felix Magath.

BOCHUM: Fernandes - Concha, Maltritz (Pfertzel, 32.), Yahia (Mavraj, 20.), C. Fuchs - Imhof - Azaouagh (Sinan, 75.), Dabrowski - Epallé - Sestak, Klimowicz. Vezetőedző: Marcel Koller.

Gólszerző: Dzeko (21., 85.)

Sárga lap: Barzagli (54.), Caiuby (64.), ill. Dabrowski (76.)
-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
EINTRACHT FRANKFURT - 1 FC KÖLN 2-2 (1-0)

Frankfurt, Commerzbank-Arena, 51 300 néző. Vezette: Guido Winkmann

FRANKFURT: Pröll - P. Ochs, Russ, Chris, Petkovic - M. Fink - Steinhöfer, Köhler - A. Meier (Vasoszki, 75.) - Fenin (Kweuke, 84.), Liberopolosz. Vezetőedző: Friedhelm Funkel.

KÖLN: Mondragon - Brecko, Geromel, Mohamad, Matip - Petit, Pezzoni - Vucsicsevics, Ehret (Chihi, 82.) - Radu (Ishiaku, 75.), Novakovic. Vezetőedző: Cristoph Daum.

Gólszerző: Russ (33.), Fenin (63.), ill. Novakovic (57., 74., 11-esből)

Sárga lap: Köhler (64.), ill. Ehret (33.), Matip (80.)

Piros lap: Chris (73.)

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. TSG Hoffenheim 19 12 3 4 45 24 +21 39
2. Hertha BSC 19 11 4 4 30 22 +8 37
3. Hamburger SV 19 11 3 5 29 27 +2 36
4. FC Bayern München 18 10 5 3 38 25 +13 35
5. Bayer Leverkusen 19 10 3 6 39 26 +13 33
6. VfB Stuttgart 19 9 4 6 32 25 +7 31
7. VfL Wolfsburg 19 8 6 5 38 25 +13 30
8. Borussia Dortmund 18 7 9 2 28 20 +8 30
9. FC Schalke 04 19 8 6 5 25 17 +8 30
10. SV Werder Bremen 19 7 5 7 40 31 +9 26
11. 1. FC Köln 19 7 3 9 22 28 -6 24
12. Eintracht Frankfurt 19 5 5 9 26 33 -7 20
13. Hannover 96 18 5 5 8 21 32 -11 20
14. Arminia Bielefeld 19 3 9 7 18 29 -11 18
15. Karlsruher SC 19 5 1 13 18 36 -18 16
16. VFL Bochum 19 2 8 9 21 32 -11 14
17. Energie Cottbus 18 3 4 11 12 31 -19 13
18. Borussia Mönchengladbach 19 3 3 13 19 38 -19 12
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu