Juhász Roland: Átvészeltük a holtpontot

Szerző: shLétrehozva: 2011. szeptember 7. 11:25
Egervári Sándor a moldovaiakat, illetve a magyar védekezést dicsérte, a gólpasszt adó Juhász Roland a második félidő eleji holtpont átvészelését, s a csapategységet emelte ki a keddi Kisinyovban 2-0-ra megnyert Eb-selejtező után.


A kapitány a mérkőzést követően elmondta: a moldávok elleni győzelem értékét növeli, hogy a hazaiak rendkívül jól játszottak, talán a legjobb idei teljesítményt nyújtották a meccsen.

„Gavril Balint csodát tett a csapatával, a moldáv válogatott rengeteget javult a négy nappal ezelőtti, finnországi mérkőzéshez képest, amennyire meg tudom ítélni, eddigi legjobb teljeđítményét nyújtotta a selejtező sorozatban, ami tovább emeli győzelmünk értékét - fogalmazott Egervári Sándor az mlsz.hu-nak.

„A mai mérkőzésen bölcsen játszottunk, mindig volt valaki, aki okos döntést tudott hozni, és bár hagytunk ki helyzeteket, elégedettek lehetünk az eredménnyel. Szeretném kiemelni, hogy remekül védekeztünk, nem emlékszem, hogy a moldávoknak lett volna kidolgozott helyzetük, inkább csak lecsorgó labdák okoztak melegebb pillanatokat a kapunk előtt."

A kapitány a selejtezősorozat végéhez közeledve értékelt, majd röviden a jövőbe tekintett: „Egy éve azt fogalmaztuk meg célként, hogy az utolsó pillanatokig szeretnénk harcban állni a továbbjutásért, illetve a pótselejtezőért, és erre most megteremtettük magunknak az esélyt. A selejtezők során a világranglista első helyezettjétől kaptunk ki kétszer, valamint Stockholmban szenvedtünk vereséget, a többi meccset mind megnyertük. Most arra készülünk, hogy ez így maradjon a sorozat zárása után is. Bízunk benne, hogy a svédek eredményei számunkra kedvezően alakulnak."

A moldávok ellen gólpasszt adó Juhász Roland szerint ismét a csapategység vezetett sikerre, a védő már alig várja a válogatott következő mérkőzését. Az Anderlecht védője a svédek elleni mérkőzést csak a partvonalon túlról nézhette, Moldovában azonban már rendkívül hasznos játékkal járult hozzá a győzelemhez. A védő a szövetség honlapjának elmondta, okos játékkal sikerült felülkerekednünk a hazaiakon.

„Az első félidőben okosan futballoztunk, sokat járattuk a labdát, igaz, nem volt könnyű dolgunk, mert a hazaiak jól megszervezték a védelmüket - mondta Juhász Roland. - A második félidő elején adódtak kisebb problémáink, volt egy rövid holtpont, de ezt átvészeltük, és végül fontos győzelmet arattunk. Ez a válogatott nagyon jó egységet alkot a pályán és azon kívül is, ezt ezen a találkozón is jól lehetett látni. Szó sem volt arról, hogy a svédek legyőzése után túlzott önbizalommal léptünk volna pályára, mindenki a helyén kezelte a mérkőzést. Élmény ilyen csapatban futballozni, alig várom a következő meccset!"

A mérkőzésen mindkét gólban főszerepet játszó Hajnal Tamás szerint nemcsak a győzelem miatt illeti dicséret az együttest, hanem azért is, mert kapott gól nélkül zárta a találkozót. „A célunk az volt, hogy megszerezzük a három pontot, és ezt meglehetősen magabiztos játékkal sikerült elérnünk. Egy nagyon erős ellenféllel szemben nyertünk, és külön öröm, ami egyben a válogatott erősségét is mutatja, hogy idegenben kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést."

EMLÉKEZTETŐ, EB-SELEJTEZŐ, E-CSOPORT:
MOLDOVA-MAGYARORSZÁG  0-2 (0-1)
Kisinyov, Zimbru-stadion, 11 000 néző, vezette: Ivan Bebek (horvát).
MOLDOVA: Gaiducsevicsi - Armas, Golovatenko, Boret, Epureanu, Szavinov - Cebotaru, Keptine (Doros, 62.), Szuvorov, Zmeu (Bugajev, 46.) - Alekszejev (Tigirlas, 73.). Szövetségi kapitány: Gavril Balint.
Kispad: Namasko (kapus), Racu, Tigirlas, Bugajev, Erhan, Bordian, Doros.
MAGYARORSZÁG: Király - Varga, Juhász, Korcsmár (Laczkó, 69.), Vanczák - Koman, Elek, Pintér (Sándor Gy., 64.), Hajnal - Szabics (Vadócz, 82.), Rudolf. Szövetségi kapitány: Egervári Sándor.
Kispad: Bogdán (kapus), Laczkó, Vadócz, Sándor Gy., Czvitkovics, Priskin, Stieber.
Gólszerző: Vanczák (7.), Rudolf (82.)
Sárga lap: Alekszejev (41.), ill. Laczkó (74.), Juhász (78.) 
A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

AZ E-CSOPORT ÁLLÁSA (a szeptember 6-i forduló után):
1. Hollandia 8 8 0 0 34 5 +29 24
2. Svédország 8 6 0 2 26 8 +18 18
3. MAGYARORSZÁG 9 6 0 3 22 14 +8 18
4. Finnország 8 3 0 5 15 14 +1 9
5. Moldova 8 2 0 6 8 15 −7 6
6. San Marino 9 0 0 9 0 49 −49 0
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu