Jobbhátvédként aligha leszek gólkirály!

Szerző: shLétrehozva: 2008. július 19. 10:40
Jobbhátvéd létére egy befejező csatár erényeit csillantotta meg a spanyolok ellen Pribramban, a címvédő sorsát megpecsételő Nagy Olivér azonban nem éri be ennyivel, a németek ellen is betalálna. A pécsi védő úgy érzi, könnyelműen mondtak le róla az újpestiek, a csehországi U19-es Eb jabloneci fináléjában pedig szívesen összecsapna a házigazdával. Mégis arra számít, hogy az ütközetre már az elődöntőben sor kerül.


„Jobbhátvédként aligha leszek gólkirály, de azért jól jönne egy újabb találat, mondjuk vasárnap a németek ellen” – vetítette előre a címvédő spanyolok elleni nyerőember, Nagy Olivér. – Én is tisztában vagyok azzal, hogy sok-sok játékosmegfigyelő nézi az Eb-meccseket, nem bánnám, ha felfigyelne rám egy olasz klub.”

 

Ha netalántán a Squadra Azzurra lenne Sisa Tibor csapatának az elődöntőbeli ellenfele, akkor jó lesz vigyáznia néhány játékosnak, a mérkőzés után nehogy a „Hungary” helyett az „Italy” feliratú csapatbuszra szálljon fel. Ugyanis nemcsak Nagy Olivérnek az álma az olasz légiós élet, Présinger Ádám, Nikházi Márk, Gosztonyi András és Iszlai Bence is legszívesebben Itália felé venné az irányt.

 

Korai lenne még kisakkozni az elődöntő lehetséges párosításait, elvégre a B jelzésű kvartettben még semmi sem dőlt el, míg az A-ban már minden. Illetve, majdnem minden. A magyar-német meccsnek a csoportelsőség a tétje, a spanyol-bolgárnak pedig a vb-részvételt érő harmadik hely megszerzése. A másik ágon az eddigi négy mérkőzésből három döntetlen lett, így itt még bármi elképzelhető a zárónapon.

 

„Az lenne a legjobb, ha megvernénk a németeket is, és százszázalékos mérleggel vágnánk neki az elődöntőnek – jegyezte meg Nagy Olivér. – Telt ház és fantasztikus hangulat várna ránk egy esetleges csehek elleni fináléban, Jablonecben. De mégis van egy olyan megérzésem, hogy hamarabb, már az elődöntőben összefutunk.”

 

Nagy Olivér tehetségét a jelek szerint aprópénzre váltották a Megyeri úton, amikor lemondtak róla a Pécs javára. Azóta a Mecsekalján bizonyíthatja a a fővárosi lila-fehéreknek, hogy kár volt róla lemondaniuk.

 

„Hogy van-e bennem tüske? – teszi fel a költő kérdést, majd nyomban meg is válaszolja a játékos. - Ha nem kellettem nekik, akkor magukra vessenek. De ehelyett inkább a válogatottra szeretnék koncentrálni, hogy a lehető legeredményesebben szerepeljünk az Eb-n. Ha már itt vagyunk.”

 

Sisa Tibor csapata vasárnap este a pribrami Marila-stadionban csap össze Horst Hrubesch együttesével (20:00), csak ezután dől el, hogy szerdán Plzenben (17:30) vagy Mlada Boleslavban (20:15) szállhat harcba a döntőbe jutásért.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu