Illovszky-mezben lép pályára a Vasas

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 27. 13:56
A Vasas futballcsapata győzelemmel adózna az együttes és a magyar labdarúgás kedden elhunyt legendája, Illovszky Rudolf emléke előtt a Zalaegerszegi TE elleni szombat esti mérkőzésen. A meccs előtt negyedórával fáklyás megemlékezést tartanak, a futballisták Illovszky feliratú mezben lépnek majd pályára. Mészöly Géza vezetőedző a SportHirado.hu-nak elmondta, a játékosok átérzik a találkozó jelentőségét, és meg szeretnének felelni a várhatóan nagy számban kilátogató angyalföldi drukkerek elvárásainak. Véleménye szerint a hétközi kupafiaskó több kulcsember hiányának is betudható, Dobrics és Divics visszatérése nagy lendületet adhat a gárdának.



Szombaton először játszik a Vasas a Fáy utcában úgy, hogy a lelátóról Illovszky Rudolf vigyázó szemei már nem őrködhetnek a csapat felett. Valahonnan fentről, mégis minden pillanatban figyeli majd őket Mester, az egykori csillag fénye örökre beragyogja majd az Illovszky Rudolf Stadiont…

A várhatóan nagy számban kilátogató szurkolók belépőjük mellé emléklapot és gyertyát kapnak, 18:45 órától fáklyás szertartással emlékeznek meg a játékosok az eredményjelző közelében. A csapat Illovszky feliratú mezben és fekete karszalaggal fut ki majd a gyepre.

A kedd hajnalban elhunyt Rudi bácsi fájdalmas elvesztése után nem volt könnyű felráznia tanítványait Mészöly Géza vezetőedzőnek:

„Méltóságteljes megemlékezést tervezünk, azt szeretném, hogy minden játékosom átérezze a mérkőzés jelentőségét – kezdte a szakember. – Rudi bácsi emléke előtt adózva meg kell felelnünk a szurkolóknak, akik méltó búcsúzást és hazai győzelmet várnak. El kell tudni viselniük a hatalmas terhet a fiúknak, és úgy érzem, erre lélekben is felkészültek.”

Az edzőt arra kértük, ossza meg az olvasókkal egy nagyon kedves emlékét Illovszky Rudolfal kapcsolatban a közelmúltból:

„Már az elmúlt két hétben, amióta kórházba került, nagyon megéreztem a hiányát. Utolsó közös monori túránk is nagyon élénken megmaradt bennem, hihetetlen, micsoda lelkesedés, szellemi frissesség jellemezte Őt 86 évesen. Mi sem természetesebb, hogy a júliusi ausztriai edzőtáborozásunkra is velünk tartott, és még arra is vigyázott, hogy idejében nyugovóra térjünk. Legyen szó a futballistákról, vagy a szakmai stáb tagjairól…”

A hét közepén még egy trauma érte az együttest, váratlan vereséget szenvedett az NB II-es Kazincbarcika otthonában a Magyar Kupa negyedik fordulójában. Mészöly elmondta, három-négy kulcsjátékosa is hiányzott szerdán, amit megérzett együttese, de a fontos alapemberek most visszatérhetnek. A tréner tehát bizakodó, úgy véli, ez a csapat most képvisel olyan játékerőt, hogy a ZTE ellen sok örömöt szerezzen majd a drukkereknek.

Ami a Vasas összeállítását illeti, két újabb hiányzóval kell számolniuk. B.Tóth Balázs a combjára kapott rúgást, Pavicsevics csuklótörést szenvedett szerdán. A védelem bal oldala így Katona Máté, a középpálya jobb széle pedig Mundi Roland felségterülete lesz. Tóth András csak a Kecskemét ellen tér majd vissza eltiltásából. A 43 éves edzőnek Szasa Dobrics miatt azonban már nem kell aggódnia a trénernek, az angyalföldiek játékmesterének hátfájdalmai már a múlté.

A Vasas játéka már eddig is az egyik legkellemesebb csalódást jelentette az élvonalban, és sokak szerint ez még csak a kezdet… A merészebb álmokhoz azonban hiányzik a kiegyensúlyozottabb teljesítmény, a nagy riválisokkal szemben mintha megremegne a játékosok lába, - az Újpest elleni meccs kivételével - rendre csődött mondott a Mészöly-gárda.

„Jogos a felvetés - reagált a szakember - de szerintem csak az MTK ellen vallottunk szégyent, ahol egy kapushiba hamar megpecsételte a sorunkat. A Hali ellen emelt fővel vonulhattunk le a pályáról, Debrecenben pedig egy óráig minden a mi elképzeléseink szerint történt. Az eddigiek alapján van okom tehát bízni a további jó szereplésben, sokra leszünk még képesek.”

A vendégek trénere, Supka Attila a maximális koncentrációt várja el csapatától a Vasas elleni bajnokin, és viszont szeretné látni az edzésen begyakorolt elemeket.

„Nincs meg a kellő odafigyelés, s ez most már nem csupán a hátsó alakzatra érvényes, de az offenzív játékunk is ennek hiányától szenved - fogalmazott a mester. - A héten ennek jegyében értékeltükés igyekeztünk javítani a helyzeten, s nagyon remélem, hogy mindez nem volt hiábavaló."

A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK:
Vasas: Németh G. – Balog, Paripovics, Unierzyski, Katona – Lázok, Somorjai, Dobrics, Mundi – Németh N., Divics.
ZTE: Vlaszák - Kocsárdi, Botis, Miljatovic, Szamosi - Zsömlye, Máté, Petneházi, Hajdú - Waltner, Meyé.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu