Ibra: A csapat fontosabb a rekordomnál!

Szerző: SHLétrehozva: 2011. november 28. 15:45
Milánó merő boldogság volt a hétvégén, a szezonban harmadik alkalommal fordul elő az, hogy a város mindkét gyöngyszeme három pontot szerzett. Az Inter egy 90. percben szerzett Luc Castaignos-gurítással, a Milan egy első félidei parádéval jutott a létfontosságú győzelemhez a Serie A 13. fordulójában. A forduló egyik alakja, Zlatan Ibrahimovic pedig a csapategységet fontosabbnak tartja önmaga fantasztikus rekordjánál.


 

 

SIENA-INTER 0-1

Massimo Moratti elnök örült, de nem volt teljesen elégedett a látottakkal. A presidente szerint túl fásult volt csapata Sienában, ennek tudható be, hogy a szezon eddig talán legunalmasabb meccsét játszotta. Ranieri mester viszont az akarat diadaláról beszél.

"Kemény ellenfél ellen sikerült győznünk. Bár tényleg nem játszottunk sziporkázóan, a lényeg a három pont megszerzése volt. Tudtuk, a Siena felkészült alakulat, amely kontrákra fog berendezkedni. Gratulálok Sannino kollegámnak, mert jó kis csapata van."

A milánóiak idén összesen négyszer nyertek a ligában úgy, hogy ebből sorozatban hármat legutóbb. A Inter a 15., a Siena a 12. a Serie A-ban.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
A végén az Inter kacaghatott Sienában
VIDEÓ! Az utolsó pillanatokban, Luc Castaignos találatával 1-0-s győzelmet aratott az Inter Sienában a Serie A 13. fordulójában. A találkozó borzasztóan unalmasra sikeredett, a meccsen elsősorban a hazaiak irányítottak, mégis a...
Tovább a teljes cikkhez »

MILAN-CHIEVO 4-0

Massimiliano Allegri csapata egy félidőn át ficánkolt, hogy aztán a másodikban már csak levezessen. Mindez elég volt ahhoz, hogy a Chievót 4-0-val küldjék haza a piros-feketék. Thiago Silva és Pato egyszer-egyszer, Zlatan Ibrahimovic kétszer zörgette meg az ellenfél hálóját, a svéd nem mellesleg 100. és 101. találatát szerezte az olasz bajnokságban.

"Számomra az a legfontosabb, hogy nyert a csapat. Az, hogy én kétszer is eredményes tudtam lenni, csak ajándék - mondta a svéd. - Jól futballoztunk, magabiztosan játszottunk. Mindenki keményen dolgozik, e pillanatban minden a legnagyobb rendben. Az első félidőben már négy-nullra vezettünk, így a másodikban jobban tudtunk koncentrálni a labdatartásra. Sokat fejlődtem Olaszországban, pontosabban is célzok, és megszereztem századik gólomat is."

Ibra hetedik szezonját játssza a Serie A-ban, 57 gólt lőtt Inter-mezben, 23-at a Juventusnál, 21-et pedig milanosként. A Milan egy ponttal lemaradva az egy meccsel kevesebbet játszó Juve mögött a második a tabellán.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Tapad a Juvéra az egyfélidős Milan
A Milan egy remek és egy visszafogottabb félidővel 4-0-ra leiskolázta a Chievót a Serie 13. fordulójának záró mérkőzésén, és ott liheg a Juventus nyakában. Ibrahimovic duplázott, átlépte a százgólos határt az olasz élvonalban. A...
Tovább a teljes cikkhez »

A bajnokság állása:
1. Juventus 11 7 4 0 19:7 12 25
2. AC Milan 12 7 3 2 27:14 13 24
3. Udinese Calcio 12 7 3 2 15:6 9 24
4. Lazio Roma 12 6 4 2 16:9 7 22
5. US Palermo 12 6 1 5 16:15 1 19
6. AS Roma 12 5 2 5 15:14 1 17
7. Calcio Catania 12 4 5 3 14:18 -4 17
8. SSC Napoli 11 4 4 3 14:8 6 16
9. Genoa CFC 11 4 3 4 14:14 0 15
10. Parma FC 12 5 0 7 15:20 -5 15
11. Chievo Verona 12 4 3 5 10:16 -6 15
12. AC Siena 12 3 5 4 14:11 3 14
13. Atalanta Bergamo 12 5 5 2 16:15 1 14
14. Cagliari Calcio 12 3 5 4 11:13 -2 14
15. Inter 11 4 2 5 14:17 -3 14
16. ACF Fiorentina 12 3 4 5 10:11 -1 13
17. Bologna FC 12 3 2 7 10:18 -8 11
18. Novara Calcio 12 2 4 6 14:21 -7 10
19. AC Cesena 12 2 3 7 6:13 -7 9
20. US Lecce 12 2 2 8 9:19 -10 8
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu