Három helyen is változtathat Del Bosque

Szerző: shLétrehozva: 2008. szeptember 9. 14:09
Győzelemmel mutatkozott be a világbajnoki selejtezősorozatban az immár Vicente del Bosque által dirigált spanyol labdarúgó-válogatott. A kapitány az 1-0-s hazai, Bosznia-Hertcegovina ellen aratott siker ellenére aligha lehet elégedetlen a látottakkal, mégis három helyen tervez változtatást a kezdőcsapatban.


A spanyol együttes a júliusi Eb-győzelem óta két mérkőzést játszott, előbb Koppenhágában barátságos összecsapáson futballozták le a pályáról a házigazda dánokat és arattak 3-0-s sikert, majd Murciában jó rajtot vettek a vb-selejtezőkön. A boszniaiak ellen minimális különbséggel gyűjtötték be a három pontot, de a találkozó végig egyesélyeses volt. A 1-0-s siker azonban ennek ellenére reális, hiszen a vendégek végig szívósan és fegyelmezetten védekeznek.

 

A spanyolok következő mérkőzésükön szintén hazai közönség előtt lépnek pályára,. Albacetéban azt az Örményországot fogadják, amely Jerevánban 2-0-s vereséget szenvedett Törökországtól.

 

Del Bosque értelemszerűen továbbra is az Eb-győztes csapatra épít, bár egy hete utalást tett arra, hogy két olyan klasszisa, mint Fabregas és Xabi Alonso méltatlanul kevés szerephez jut a nemzeti együttesben. Igen ám, de az eb-győztes is csak tizenegy kezdőjátékossal futhat ki a pályára, ha a két angliai légiósnak helyet akar szorítani a kezdőben a kapitány, valakit ki kell hagyni abból az alapcsapatból, amely az Eb-n aranyérmet szerzett. Nevezett két középpályást Luis Aragonés csereként dobta be általában.

 

Az élet és néhány sérülés sietett Del Bosque segítségére: kidőlt Fernando Torres, majd David Silva is, lehetőséget teremtve ezzel a kártyák megkeverésére. A spanyol csapat két csatár helyett eggyel kezdett, így a gólpasszt jegyző Fabregas mellett bevetésre kerül a fiatal Diego Capel is.

 

Örményország ellen Capelt a szintén fiatal Cazorla válthatja: ők már három napja is egymással futottak versenyt a csapatba kerülésért. Akkor a sevillai nyert, a 72. percben éppen a Villarreal játékosa érkezett a helyére. Viszont amíg előbbi a bal-, addig utóbbi a jobboldalon játszik, ami ismét szerkezeti átalakításokat hoz maga után.

 

Xabi Alonso Fabregast váltva a 65. percben szállt be Bosznia ellen, az örmények ellen nagy valószínűség szerint a kezdőben bizonyíthat a Koppenhágában a is a kispadról érkező, majd duplázó liverpooli játékos. Kérdés még, hogy szerdán is az Arsenal-kiválóság helyett, vagy mellett lép pályára. Utóbbi esetben a lelkes és roppant hasznos szűrő, Marcos Senna szorulhat ki.

 

Del Bosque tervei között szerepel még, hogy nem középpályással, hanem csatárral helyettesíti Torrest, így a boszniaiak ellen a vendégvédők között sokszor magára hagyottan erőlködő Villa társat kap maga mellé. Ez a társ ki lenne más, mint a jelenkor harmadik számú spanyol támadója, Daniel Güiza.

 

A Fenerbahce légiósa Villa helyére érkezett a boszniaiak ellen a hajrá utolsó perceire, ez előző idény spanyol gólkirályának azonban ennél több dukál. Még akkor is, ha az utóbbi időben helyzetkihasználása nem a közelmúltat idézi. Az Eb-n két góllal segítette csapatát az aranyérem megszerzésében – a csoportban a görögök ellen győztes gólt szerzett a 2-1-es sikernél, az oroszok ellen 3-0-ra megnyert elődöntőben is eredményes volt –, tíz válogatottbeli fellépésén két gólt szerzett.

 

A környezetváltozás azonban mintha a kelleténél jobban megviselte volna, az MTK elleni BL-meccsen több lehetőséget is elpuskázott az amúgy gólérzékeny támadó. Talán majd az örmények ellen elkapja a fonalat… Del Bosque újoncavatásra is készül: a szakember reményei szerint az eredmény úgy alakul majd az örmények ellen, hogy lehetőséget tud adni a fiatal Bojan Krkicnek is a debütálásra.

 

A 18 éves játékos évek óta a korosztályos spanyol válogatottak meghatározó embere, az előző idényben már a Barcelonában is állandó játéklehetőséget kapott. Luis Aragonés csak a családdal történt egyeztetést követően nem vitte ki őt az Eb-re, különben a 23. helyen ott lett volna az Eb-győztes keretben. Képességei alapján Krkic még másfél évtized múlva is kulcsembere lehet a spanyoloknak, pedig a csatársorban előtte álló Torrers-Villa páros sincs éppen kiöregedő félben.

 

A spanyol csapathoz kapcsolódó hétfői hír, hogy Madridban köszöntötték az Eb legjobb játékosát, illetve gólkirályát, Xavi Hernandezt és David Villát. A hivatalos díjátadó ünnepséget a spanyol szövetség székházában tartották meg, az UEFA-küldöttségből hiányzott a francia elnök, Michel Platini. Az európai szövetséget így az alelnök képviselte, apró szépséghiba, Angel María Villar egyben a spanyolok első embere is. Így ő tisztségéből adódóan hivatalból úgy is jelent lett volna ezen a jó emlékeket idéző, kedélyes spanyol házi ünnepségen.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu