Hárman veszik a kalapjukat a Milannál

Szerző: shLétrehozva: 2009. június 11. 17:41
Adriano Galliani, a Milan ügyvezetője elmondta, három játékos biztosan távozik az AC Milan keretéből, mivel lejár a kölcsönszerződésük: Andrij Sevcsenko, Felipe Mattioni és Philippe Senderos. A piros-feketék nem élnek kivásárlási jogukkal.


Andrij Sevcsenko a múlt nyáron érkezett a Chelsea-től, de körvonalaiban sem emlékeztetett régi önmagára, a Serie A-ban el sem jutott a hálóig. Mindössze két gól áll a neve mellett az idény statisztikáiban, pedig huszonhatszor húzta fel magára a Milan mezét, igaz kilencszer csereként jutott játéklehetőséghez.

Felipe Mattioni, a Gremio húszéves jobbhátvédje sem váltotta be a hozzáfűzött reményeket, egyetlenegy tétmérkőzésen dobta be a mélyvízbe az azóta már távozott Carlo Ancelotti vezetőedző.

Egy jó középhátvédre nagy szüksége lett volna a milánóiaknak a szezonban Kaladze és Nesta sérülése miatt, úgy tűnik nem Philippe Senderosra, aki veheti a kalapját, és meg sem állhat Londonig.

Patóhoz és Pirlóhoz ellenben foggal-körömmel ragaszkodik a sportvezető, maradásuk száz százalékig biztos (mindkettejüket a Chelsea üldözi). A többieké "csak" 99,9 százalékig.

És hogy kik érkezhetnek?

"Dzeko? Tárgyalásban vagyunk vele, de vannak más célpontjaink is. Mexes? Meglátjuk, meglátjuk!" - reagált az olasz sajtósoknak Galliani.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu