Győzelmet ért Sándor György gólja

Szerző: shLétrehozva: 2010. április 11. 19:29
Nem remekelt vasárnap a Videoton, de így is 1-0-ra legyőzte a bennmaradásért küzdő Nyíregyházát a labdarúgó NB I 22. fordulójában, így továbbra is élen áll. A székesfehérvári együttes találatát a 27. percben a télen Újpestről szerződtetett Sándor György rúgta.


A címvédő Debrecen szombaton 3-1-re felülmúlta a Paksot, így Mezey György csapatának mindenképpen „válaszolnia” kellett a kihívásra. Sikerült, de ez a találkozó nem kerül a bajnokesélyes történetének aranylapjaira.

Természetesen a Videoton irányította a mérkőzést, de elmaradt a helyzet- és gólzuhatag. Pedig a nyíregyházi születésű Farkas II Balázs mindent megtett, szélen vezetett támadásai sok gondot okoztak a vendégeknek.

Az első és egyetlen találatra a 27. percig kellett várni, ekkor Sándor György lövése irányt változtatott Zseljko Kovacsevicsen, így a kapus Vlagyimir Ovszijenko tehetetlen volt. A fordulás után is a vendéglátó diktálta a tempót, de a sok hiba miatt nem változott az eredmény.

Az utolsó félórára a gólkirályságra törő Nemanja Nikolics helyén pályára lépett Lencse Lászlót, de csak helyzetekig jutott. A Nyíregyháza sem tudott változtatni az eredményen, így maradt az 1-0.

LABDARÚGÓ NB I, 22. FORDULÓ:
Videoton-Nyíregyháza 1-0 (Sándor Gy. 27.)

 

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Videoton FC 22 15 5 2 48–23 +25  50
2. DVSC-TEVA 21 15 1 5 45–28 +17  46
3. Győri ETO FC 22 10 9 3 26–13 +13  39
4. ZTE FC 22 11 5 6 43–34 +9  38
5. Újpest FC 22 11 2 9 32–28 +4  35
6. MTK Budapest 22 9 7 6 36–24 +12  34
7. Kaposvári Rákóczi 22 8 7 7 29–27 +2  31
8. Lombard Pápa Termál FC 22 8 4 10 29–33 –4  28
9. Ferencvárosi TC 22 6 10 6 26–28 –2  28
10. Vasas 22 7 4 11 30–45 –15  25
11. Kecskeméti TE-ERECO 22 6 5 11 35–44 –9  23
12. Szombathelyi Haladás 22 6 5 11 28–40 –12  23
13. Budapest Honvéd 22 5 8 9 24–28 –4  23
14. Paksi FC 22 5 8 9 23–31 –8  23
15. Nyíregyháza Spartacus 21 4 6 11 25–41 –16  18
16. Diósgyőri VTK 22 4 4 14 24–36 –12  16

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu