Guardiola káromkodva osztotta ki Josét

Szerző: shLétrehozva: 2011. április 27. 12:37
Pattanásig feszültek az idegek, ezt kár is lenne tagadni! Már csak órák választják el a két edzőt a Bajnokok Ligája elődöntőjétől, és kijelenthető: Josep Guardiola megunta Jose Mourinho piszkálódását, pályán kívüli viselkedését és mondanivalóját.


A kupadöntőn „megsebzett” és 1-0-ra legyőzött Barcára minden bizonnyal a poklok pokla vár a Bernabeuban és nyilvánvaló, a vendégek edzőjét nem fogadja ünnepi tűzijáték. Azt is tudjuk, mi lesz az egyik oka az ellenséges hangulatnak!

„Ebben a szobában, a médiateremben ő a kib….ott főnök! Az a kib…ott ember, aki mindent tud erről a világról. Ebben nem is akarok vele versenyezni” – jelentette ki a keddi sajtótájékoztatón Guardiola.

Az FC Barcelona fiatal mesterét bizonyára az háborította fel, hogy a Real Madridot dirigáló Jose Mourinho keresetlen mondatokkal kritizálta. A portugál szakember szerint a kolléga egyedül alkotja azon trénerek „körét”, akiket már egy jó és helyes játékvezetői ítélet is felháborít.

„Nem megyek bele Mourinho játékába, fogalmam sincs, miként kell ebben résztvenni, nem ismerem a szabályait. Nem magyarázom meg a szavaimat. Gratuláltam a Madridnak a kupagyőzelemhez, megérdemelten nyert a pályán. Azt a csapatot győzte le, amelyet én is képviselek, amelyre nagyon büszke vagyok” – tette hozzá Guardiola.

Ez a negyedik Clásico a legrangosabb az európai kupasorozatban, kétszer a BEK-ben, egyszer a BL-ben mérkőztek meg eddig a felek. 1960-ban kettős győzelemmel jutott tovább a Real szintén az elődöntőből, a második meccs gólszerzőire szeretnénk felhívni a figyelmet: Barca-Real 1-3 (Kocsis 89., ill. Puskás 25., 75., Gento 68.). Egy évre rá visszavágott a Blaugrana, 4-3-mal ment tovább az első körben. 2002-ben 4-1-es összesítéssel ment tovább a Del Bosque-féle királyi gárda, ugyanúgy a négy között.

„Szerdán este 8.45 órakor találkozunk a pályán! A pályán kívül ő nyert, most meglátjuk, ki a jobb a pályán” – mondta kissé ingerülten Guardiola.

 

LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA, ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
REAL MADRID-BARCELONA 20:45
Madrid, Estádio Santiago Berbabéu, vezeti: Wolfgang Stark (német).

A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK

REAL MADRID: Casillas (csk.) - Arbeloa, Ramos, Albiol, Marcelo - Lass, Pepe, Xabi Alonso - Özil, Cristiano Ronaldo, Di María. Vezetőedző: José Mourinho.

BARCELONA: Valdés - Alves, Piqué, Mascherano, Puyol (csk.) - Xavi, Busquets, Keita - Pedro, Messi, Villa. Vezetőedző: Josep Guardiola.


KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Mourinho: Varázsital helyett Einstein
José Mourinho nyilatkozatával vezetjük fel a BL-Clásico első felvonását, a Real Madrid vezetőedzője ismét legjobb formáját hozta, beszólt Guardiolának, beszélt arról, hogyan motiválja a tanítványait és arról, milyen...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu