FTC, Paks: ciki lenne kiesni!

Szerző: shLétrehozva: 2011. július 6. 18:33
A Ferencváros és a Paks is előnyben várja a labdarúgó Európa-liga első selejtezőkörének visszavágóját. Innen elbukni már a ciki kategóriáját súrolná, kiváltképp, hogy az acélosnak korántsem nevezhető örmény Ulisses és az andorrai UE Santa Coloma a magyar csapatok ellenfele.


Manapság egyetlen csapat sem vehető félvállról, kiváltképp a magyar klubok képviselőitől várható el mértéktartás - ezzel együtt a honi ezüst- és bronzérmesnek illene elbúcsúztatnia az andorrai bajnokság negyedik, illetve az örmény liga jelenlegi harmadik helyezettjét.

Különösen úgy, hogy az első selejtezőkörében érdekelt magyar csapatok előnyben várhatják a visszavágót: a Paks egy hete 1-0-ra verte idegenben UE Santa Colomát, az FTC pedig hármat hintett az Ulissesnek, amelyről az Üllői úton kiderült, inkább lelkes, mintsem ügyes.

„Bizonyos szempontból ez az eredmény veszélyes, mert a háromgólos előny birtokában előfordulhat, hogy néhányan könnyelműen veszik a játékot Jerevánban, s nagy bajba kerülhetünk, ha például a mérkőzés elején emiatt kapunk egy gólt" - nyilatkozta az MTI-nek Prukner László, a Ferencváros szakmai igazgatója, aki szerint a „célfutball" - ez esetben jelentsen bármit is... - vezethet eredményre, azaz továbbjutásra csütörtökön  az Ulisses ellen, és a taktikához idomulva változhat az összeállítás az első mérkőzéshez képest.

A Paks is célfutballt játszik majd a székesfehérvári albérletében az UE Santa Coloma ellen - árulta el az „atomcsapat" védője, Éger László. A cél pedig a győzelem. „Bevallom, rosszabb lenne a kedvem, ha csak 1-0-ra nyernénk, ennél ugyanis magabiztosabb sikerre számítok, a legfontosabb mégis az, hogy győzzünk" - nyilatkozta a SportHíradónak Éger.

A korábban a Dunaferrben és Debrecenben is megfordult labarúgó sportemberhez méltóan természetesen tiszteli az ellenfelet, ugyanakkor nincs különösebben hízelgő véleménnyel róla... „Gyengébb képességű együttesről van szó. Hogy hányadik helyen végezne a magyar bajnokságban? Nehéz megtippelni, de érzésem szerint valahol hátul lenne... Egy meccsen viszont bármi megtörténhet, de talán azért tartunk ott, ahol, mert mi minden fellépésre felszívjuk magunkat. Tudom, tudjuk, hogy manapság nincs könnyen verhető ellenfél, különösen a nemzetközi porondon, ám úgy hisszük, határozottan jobbak vagyunk a Santa Colománál. Persze ezt a pályán kell bebizonyítanunk!" - tette hozzá a volt válogatott védő.

A paksiaknál Kovács Attila, Montvai Tibor és Bohner Roland sérülés miatt kihagyja a csütörtöki partit. Éger amondó, már csak a maródiak miatt is tovább kell jutniuk („jó lenne, ha ők is pályára léphetnének a későbbiekben az El-ben"), nem beszélve a szurkolókról, akik szép számban kísérik el a csapatot Székesfehérvárra. Öt busz már dugig megtelt.

EURÓPA-LIGA, 1. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓK
Ulisses (örmény)-Ferencváros, csütörtök 16:00 (0-3)

Paks-UE Santa Coloma (andorrai), Székesfehérvár, csütörtök 20:00 (1-0)

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Lisztes és Tóth nélkül a Fradi
A Ferencváros labdarúgócsapata a Liszt Ferenc repülőtérről elrepült Jerevánba, az Ulisses elleni csütörtöki Európa Liga selejtező-mérkőzés visszavágójára. Tizenkilenc játékos indult útnak, Lisztes Krisztián, valamint Tóth Bence...
Tovább a teljes cikkhez »


KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Triplázva tért vissza a Fradi Európába
Sima, háromgólos győzelmet aratott a Ferencváros az Ulisses ellen az Európa-liga selejtezőjében, az 1. forduló első meccsén, így bizakodva várhatja a jövő heti örményországi visszavágót. A nemzetközi porondra hat év után...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu