Fegyelmi követi a könyörtelen belépőt

Szerző: shLétrehozva: 2009. április 10. 11:09
Csehi István, az Újpest FC labdarúgócsapatának ügyvezető igazgatója csütörtökön fegyelmi eljárást kezdeményezett Komlósi Ádámmal szemben. A lila-fehérek Debrecen elleni bajnoki rangadóján a hajdúságiak védőjátékosa nyújtott lábbal beleszállt Tisza Tiborba, a lila-fehérek támadója szerencséjének köszönheti, hogy megúszta az esetet súlyos sérülés nélkül.


 

A fegyelmi bizottság elnökének, dr. Retteghy Istvánnak címzett beadvány szövege az alábbiakban olvasható.

„A 2009. március 20. napján lejátszott Újpest FC–DVSC felnőtt nagypályás bajnoki labdarúgó mérkőzés 51. percében Komlósi Ádám kirívóan súlyos sportszerűtlen magatartást tanúsított Tisza Tibor labdarúgónkkal szemben olyan módon, hogy Komlósi nyújtott lábbal „beleszállt” játékosunkba a labda megjátszásának szándéka nélkül. Tisza Tibor az eset következtében csak és kizárólag a szerencséjének köszönheti, hogy nem szenvedett súlyos sérülést. Komlósi Ádám magatartása következtében játékosunk testi épsége közvetlen veszélyben volt, kétséget kizáróan megállapítható, hogy Komlósi magatartása alkalmas volt súlyos sérülés okozására.

Komlósi Ádám cselekményével elkövette a Fegyelmi szabályzat 6.§ (2) bekezdés a., pontjába ütköző fegyelmi vétséget.

Fentiek alapján kérem, hogy Komlósi Ádámmal szemben a Fegyelmi Szabályzat 17.§ (2) bekezdése alapján a fegyelmi eljárást rendelje el, és nevezett labdarúgóval szemben – figyelemmel arra, hogy pályafutása során ez már a sokadik hasonlóan súlyos sportszerűtlensége – a Fegyelmi Szabályzat 8.§ (1) bekezdés e., pontja alapján határozott időre szóló, de legalább három bajnoki mérkőzést érintős büntetését rendelje el.

Egyben kérem, hogy a Rajczi Péterrel szemben ID-49/2008-09- ügyiratszámon ugyanilyen szabályzati alapon indult fegyelmi eljáráshoz hasonlóan a Fegyelmi Bizottság nyilatkoztassa a játékvezetői testület vezetőjét, a fentiekben körülírt szabálytalansággal kapcsolatosan, mivel álláspontunk szerint a mérkőzés játékvezetője bár látta az esetet, de tévedett a szabálytalanság szankcionálásával kapcsolatosan, amikor Komlósit nem állította ki tette miatt, megsértve a labdarúgás játékszabályairól szóló, a FIFA és az International Football Association Board hatályos szabálykönyvének 12. szabályát.”

Az Újpest FC a fenti állítások alátámasztása végett az FB elnökének megküldte a mérkőzés videófelvételét is.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu