Fatih Terim felejthetetlen játékot vár

Szerző: shLétrehozva: 2008. június 15. 15:50
Fatih Terim szövetségi kapitány jó hangulatban készül a csehek elleni sorsdöntő Európa-bajnoki csoportmérkőzésre, úgy véli, a török labdarúgó-válogatott felejthetetlen játékkal okoz boldogságot szurkolóinak. A kapus Volkan Demirel szerint kilencven perc alatt eldől a negyeddöntőbe jutás, nem lesz szükség 11-es párbajra.


Ismert, a két együttes mutatója minden lényeges kérdésben megegyezik, így döntetlen esetén – történelmi módon – 11-esek „jelölhetik ki” a csoportelső portugál mögött a második helyet.

 

„Szükségünk volt a svájciak elleni győzelemre, ez visszaadta az önbizalmunkat. Az a legfontosabb, hogy még versenyben vagyunk és reménykedhetünk” – mondta Terim.

 

A törökök a nyitó körben 2-0-ás vereséget szenvedtek a portugáloktól, majd 0-1-ről fordítottak 2-1-re a társrendező svájciak együttese ellen. A csehek 1-0-ra múlták felül a házigazdákat, majd 3-1-re kaptak ki Cristiano Ronaldóéktól.

 

Így az a helyzet állt elő, hogy a ma esti összecsapás kilencven percnél is tovább tarthat, ha az alapjátékidő nem hoz döntést. Tizenegyesek esetén kiemelt szerep várhat a két kapusra, Petr Cechre és Volkan Demirelre.

 

„Természetesen minden tőlem telhetőt megteszek, ha 11-esekre kerül sor. De biztos vagyok abban, hogy hamarabb eldöntjük a továbbjutást – mondta a törökök hálóőre, majd hozzátette: Kemény teszt elé nézek a hátvédsorral együtt, mert a csehek magas támadókkal rendelkeznek. De tudom, védőink jobbak játszanak ilyen ellenféllel szemben.”

 

Érdekesség, hogy a Bajnokok Ligájában tavasszal Cech és Demirel is átélt már egy emlékezetes tizenegyes-párbajt. A cseh kapus a fináléban hárította Cristiano Ronaldo lövését, de a Chelsea így is elbukott a Manchester Uniteddel szemben. Volkan viszont örülhetett, három védése révén búcsúztatta a Fenerbahce a legjobb tizenhat között az esélyesebb Sevillát.

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu