Fabregas kidőlt, három társa kérdéses

Szerző: shLétrehozva: 2010. november 2. 12:06
Beigazolódtak az előzetes félelmek, Cesc Fabregas kihagyja az Arsenal szerdai Bajnokok Ligája-mérkőzését a Sahtar Donyeck otthonában - jelentette be Arsene Wenger menedzser, aki elárulta, három másik középpályása is kérdőjeles az összecsapás előtt.


Az odavágón az ukránok kiütéséből (5-1) kulcsszerepet vállaló spanyol szombaton térdszalagjával bajlódva lépett pályára a West Ham United ellen, és bár nem nagy a baj, úgy döntöttek az orvosok, az a legjobb, ha most pihen.

„Jó esély van rá, hogy vasárnap pályára lép, de szerdán túl kockázatos lenne szerepeltetése – jelentette ki a francia szakember. – Nincs igazi húzódása, csak fájdalmat érez. Nem tudom mi okozza a bajt, de nem kockázathatunk, mert korábban már pórul járt ezzel."

A világbajnok mellett az együttes három másik középpályása is gondokkal küzd: „Alex Song vádliját fájlalja, könnyen lehet Arsavin otthon marad, Denílsont pedig ágyéka gyötri. Egyelőre egyikükről sem döntöttünk, csak Fabregas távolmaradása biztos.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Wenger: Remélem nem sérült meg Fabregas
Szervezett, kitartó és végig nyugodt csapatát éltette a szombati mérkőzést követően Arsene Wenger. Az Arsenal menedzsere a Premier League 10. fordulójában a kiesőzónában tartózkodó West Ham United ellen aratott sovány 1-0-s...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Nyert a Chelsea, Arsenal, bukott a City
VIDEÓ! Mindhárom nagyágyú megizzadt a szombati Premier League-szuperdélután első felvonásán, hiszen a Chelsea (2-1) és az Arsenal (1-0) a hajrában szerzett góllal győzött, a Manchester City (1-2) viszont alulmaradt a...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu