Eltört a sípcsontja, majd leejtették

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 2. 16:06
Juhász Roland csapattársa, a belga RSC Anderlecht és a cseh válogatott kapusa, Daniel Zitka súlyos traumát élt meg az együttes legutóbbi bajnokiján, sípcsonttörést, és komoly bokaszalag-sérüléseket szenvedett, illetve két fogát is elvesztette. A legújabb hírek szerint legalább négy hónapig nem találkozhat a labdával a cseh sztár, magyarán vége a szezonjának. A Dender elleni bajnokin nem elég, hogy ilyen szerencsétlenül járt a cseh kiválóság, még a hordágyról is leejtették. Videó!


A cseh nemzeti válogatott második számú hálóőre egy kapu előtti kavarodásban ütközött a Dender játékosával, majd rosszul fogott talajt. Hamar kiderült, az esetnél sípcsonttörést szenvedett, és két foga is bánta.

 

Félő volt, hogy a bokaszalagjai is megsínylették a dolgot, s az Anderlecht orvosi stábja kedden be is jelentette, bokáját is meg kell operáni a hálóőrnek.

 

A klub közleménye szerint a legjobb esetben is négy hónapig tarthat a rehabilitációja, és ebben az idényben nagy valószínűséggel már nem léphet pályára.

 

A Dender elleni 2-0-s idegenbeli Anderlecht-sikerrel végződő összecsapáson még az ág is húzta Zitkát: miközben vitték le a pályáról a sokkos állapotban lévő játékost, az egyik hordágycipelő orra esett, s a sípcsontját tört cseh futballista leborult a hordágyról.

 

SÍPCSONTJÁT TÖRTE, MAJD LEEJTETTÉK

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu