A pénteki sajtótájékoztatón Erwin Koeman nem győzte hangoztatni,
hogy Rudolf Gergely és Torghelle Sándor érkezésével jelentősen bővült a
támadásvariációk repertoárja. A legtöbben arra számítottak, hogy a hazatérő
tékozló fiú, a válogatottba hosszas száműzetés után meghívott Torghelle lesz a
befutó, azaz rá épül majd az egycsatáros játék.
Ehhez képest nemcsak Rudolf, hanem Torghelle is a kispadon várta a kezdő sípszót. Nem úgy Huszti Szabolcs, a holland szakember ismét szokatlan szerepkörbe, csatárposztra jelölte a Hannover középpályását.
Morten Olsen is tartogatott meglepetést a támadószekcióban. A dán edzőguru harcba küldte sérüléssel bajlódó sztárékeit, az Arsenalt erősítő Nicklas Bendtnert és a Feyenoord-híveket boldogító Jon Dahl Tomassont.
Élményszámba megy manapság, ha húszezren összegyűlnek mifelénk egy futballmeccs apropóján, a népes nézősereg először a 8. percben morajlott fel. Ekkor Gera ugratta ki Husztit, aki elől üggyel-bajjal tisztázott Martin Laursen. A következő percben Hajnal Tamás kísérletezett, de ő sem jutott el a kapuig.
Aztán a 18. percben a Borussia Dortmund alacsony termetű játékmestere végre megdolgoztatta az észak-európaiak kapusát, a harcképtelen Thomas Sörensen helyére beugró Stephan Andresent. A szabadrúgás hárítása nem is okozott még gondot a hálóőrnek, a 23. percben viszont már igencsak kapaszkodnia kellett, hogy kifogja Huszti közelről leadott lövését.
Mezőnyfölényben futballoztak a mieink, a dánok kontrajátékra rendezkedtek be. A Koeman-legénység dominanciája helyzetekben is megmutatkozott, önmagában ez azonban fabatkát sem ért. Ennek ékes bizonyítékaként az első félóra végén Bendtner kis híján előnyhöz juttatta övéit. Egy hajszálon, pontosabban a bal kapufán múlott a gól. Éledezett tetszhalott állapotából Dánia.
Eseménytelenül peregtek a percek a szünetig, Huszti a 43. minutumban kavarta fel az állóvizet. Laursen kapitális hibája után ziccerben léphetett ki ad-hoc jellegű gólfelelősünk, nem tudott azonban élni a hatalmas lehetőséggel.
Dzsudzsák Balázs nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket az első negyvenöt percben, túlzottan senki sem lepődött meg, hogy Torghellét küldte be a helyére Koeman. Az Augsburg brusztoló centere ment előre, Huszti kihúzódott a balszélre.
Alain Hamer játékvezető arra használta fel a mérkőzést, hogy minden egyes adandó alkalommal olthatatlan szereplési vágyát csillapítsa. Mindvégig főszerepben tetszelgett, következetlen ítéleteivel folyamatosan borzolta a nézők idegeit. Rengeteget hibázott, de legalább nem egyoldalúan. Ahhoz tartotta magát, hogy mindkét fél kárára jó párszor tévedjen.
Telt, múlt az idő, de csapatkapitányunk, Gera Zoltán továbbra is csak kereste, de nem találta jó formáját. Agilis játékot vártunk tőle, ehelyett beleszürkült a mezőnybe. Szélsővédőink – Bodnár László és Szélesi Zoltán – sem álltak a helyzet magaslatán, a Bendtner-Tomassson tandem gyakran összekuszálta a szálakat.
Ezzel együtt is bizakodhattunk a hajrához közeledve, nemzeti csapatunk abszolút partiban volt az elvileg komolyabb játékerőt képviselő ellenlábassal.
Szívvel-lélekkel hajtottak, küzdöttek játékosaink, a végjáték pillanataiban egyre több látogatást tettek a dán kapu előterében. Hiába nyomtak, a presszió nem volt elég hatékony ötletesség és kreativitás híján.
Null-null lett a vége, ismét elmaradt tehát a repülőrajt. Ennek ellenére jár a dicséret a Koeman-legénységnek, amely közel járt a bravúrhoz. Egy gól kellett volna, más semmi.