Capello golfozás közben szólt Theónak...

Szerző: shLétrehozva: 2010. június 2. 11:30
Ez nem igaz, el sem hiszem! Valószínűleg ezek lehettek Theo Walcott első gondolatai, amikor kedden délután golfozás közben megtudta a hírt, nem utazhat az angol labdarúgó-válogatott tagjaként a dél-afrikai világbajnokságra. Pedig olyannyira biztosnak érezte a helyét, hogy nem ágált családtagjai döntése ellen, akik már repülőjegyet és szállást is foglaltak…


Négy évvel ezelőtt Sven-Göran Eriksson szövetségi kapitány úgy válogatta be vb-keretébe a szellőlábú szélsőt, hogy egyszer sem szerepelt még a Premier League-ben. Igaz, Walcott akkor még csak alig múlt 17, vagyis nem is nagyon lett volna alkalma a debütálására. Németországban aztán egy percet sem játszott, de ez senkit sem lepett meg.

A sérülékeny villámember aztán az elmúlt szezonokban hellyel-közzel a Premier League állandó résztvevője lett, sőt Fabio Capello idején már a válogatottban is fontos szerephez jutott. Walcott egészségesen mindig a kezdőcsapat tagja volt, ezért sem merülhetett fel benne, hogy nem lehet ott Dél-Afrikában…

Az Arsenal szélsője kedden golfozás közben tudta meg a rossz hírt.

„Odajött és annyit mondott: sajnálom, de nem leszel tagja a csapatnak, nem jöhetsz velünk a világbajnokságra. Meg akartam tudni az okokat, de esélyem sem volt erre. Annyit tett hozzá, hogy szerepelek a terveiben a 2012-es Európa-bajnokság kapcsán. Ebből állt az egész megbeszélés…” – jelentette ki Walcott.

Angol sajtóértesülések szerint a 21 éves futballista az utóbbi időben nem mindig tartotta be Capello taktikai utasításait, ezért nézheti csak kívülről a világbajnokság eseményeit. Helyén szinte bizonyosan a Manchester City játékosa, Shaun Wright-Phillips jut szóhoz.

„Nehezen fogadom el a döntést, pokoli időszakot élek át azokkal, aki velem együtt kimaradtak. De a döntés nem az én kezemben volt, most már semmit sem tudok tenni. A legutóbbi világbajnokságon tagja voltam a keretnek, de nem léptem pályára. Most azt éreztem, segíteni tudtam volna a többieknek. Megérdemeltem volna a helyet a keretben. Nagyon csalódott vagyok, de tiszteletben tartom Capello úr döntését. Minden jót kívánok a csapatnak, remélem, sikeres lesz a tornán!”

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Capello több mint meglepő vb-kerete
Fabio Capello kedden bejelentette azon 23 játékos nevét, akiket benevez a világbajnokságra. Az angol válogatott olasz szakvezetője bőven szolgált meglepetéssel: otthon hagyja Walcottot, Bentet és Dawsont is, miközben a közel sem...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu