Bundavád: meghallgatják a debrecenieket

Szerző: shLétrehozva: 2011. február 9. 15:14
Március 10-én hallgatja meg a lausanne-i székhelyű nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) által eltiltott két debreceni futballistát, Mészáros Norbertet és Vukasin Poleksicet. A CAS-nál fellebbező játékosokat az UEFA azért tiltotta el, mert a Fiorentina elleni, 2009. október 20-i Bajnokok Ligája-csoportmérkőzés előtt nem tettek eleget a jelentési kötelezettségüknek, amikor megpróbálták őket megvesztegetni.


A hátvéd Mészárost 18 hónapra, 2011 végéig, a kapus Poleksicet pedig két évre, 2012. június 30-ig tiltotta el 2010. június 24-én az UEFA fegyelmi bizottsága.

A két labdarúgó fellebbezett, de a kontinentális szervezet szeptember 9-én elutasította a beadványukat és érvényben hagyta az eltiltásokat, ezért fordultak később a CAS-hoz. Vukasin Poleksic arra hivatkozott az UEFA-hoz benyújtott fellebbezésében, hogy a megvesztegetési kísérletet elhárította, továbbá bizonyítottan nem történt semmiféle fogadási csalás.

Mészáros Norbert azt kívánta igazolni a fellebbviteli eljárásban, hogy egyáltalán nem került kapcsolatba semmiféle mérkőzést befolyásolni szándékozó személlyel.

A Puskás Ferenc Stadionban rendezett, az olaszok által 4-3-ra megnyert mérkőzés az európai bundabotrányban vizsgálódó bochumi ügyészségnél is terítéken van.

A németek vádiratában - melyet a hónap végén ismertetnek - lapinformáció szerint e mellett a Debrecen egy másik mérkőzése, az egy évvel korábban, az UEFA Kupa selejtezőjében lejátszott svájci Young Boys elleni, hazai visszavágó (2-3) is szerepel. A németországi ügyészség ugyanakkor egyelőre sem a magyar klubot, sem annak játékosait nem kereste meg.

Huszonnégy európai ország érintett a kontinenst behálózó futball bundabotrányban. Ezt szerdán, a bochumi ügyészségen zajló per során mondta a tanúként meghallgatott Carsten Koerl, a Sportradar nevű, fogadásokat ellenőrző cég ügyvezetője. A Sportradar a Német (DFB), az Európai (UEFA), valamint a Nemzetközi Labdarúgó Szövetségnek (FIFA) is dolgozik. A bochumi ügyészségen tavaly október 6-án kezdődött négy vádlott pere, akik a vádirat szerint 38 esetben, mintegy 370 ezer euró értékben vesztegettek meg futballistákat és játékvezetőket Németországban, Magyarországon, Belgiumban, Szlovéniában, Horvátországban és Svájcban. A felvett nyereményt 1,6 millió euróra becsülik.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu