Bővülhet az MLS: nyolc város is jelölt

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 3. 10:48
Bővülés előtt áll az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság (MLS), de a liga érintett vezetői roppant óvatosak akár a létszámemeléssel kapcsolatosan, akár arra vonatkozóan, hogy melyik kiváltságosok léphetnek be az anyagilag egyre jobban álló, David Beckham belépésével gazdaságilag még inkább egyenesbe kerülő sorozatba.


A nyitás elsősorban északi irányban képzelhető el, hiszen Kanadát mindössze a Toronto FC képviseli a bajnokságban, egyedül veszi fel a versenyt tizenhárom amerikai együttessel. Elsősorban Montreal és Vancouver esélyes a belépésre, de az Ottawát is ott találjuk a nyolc csapatra leszűkített listán.

 

Előbbi kettő is legkorábban 2011-ben csatlakozhat a ligához jelen állás szerint, bár az időpontokkal ebben az esetben óvatosan kell bánni, egy meggyőző gazdasági ajánlat minden bizonnyal bármikor annak megváltoztatására késztetné a piacról és piacból élő MLS-vezetőket.

 

A Toronto belépése a sportágban Kanadában és a ligában is gazdasági növekedést eredményezett, elsősorban ebből profitálhatnak az előszobában álló honi riválisok a csatlakozással kapcsolatosan.

 

Montrealban jelenleg 13 ezer nézőt befogadni képes a stadion, de a tulajdonos ígérte annak 20 ezresre való mielőbbi bővítését, amely egyezik az MLS-vezetők elképzeléseivel.

 

Az NBA-csillag Steve Nash is teljes mellszélességgel kiáll a vancouveri lehetőség mellett, aki csatlakozott Greg Kerfoot milliárdos-tulajdonoshoz, hogy egy minden igényt kielégítő ajánlatot tegyenek le az asztalra. Sokat nyomna a latban gazdaságilag az a belvárosi víziparadicsom, amely már túlvan a tervezési szakaszon, viszont a városi bürokrácia még nem adott engedélyt a kivitelezésre.

 

A Seattle Sounders FC azonban már a következő szezonban belépne a vállalkozásba, ez gyengíti a két kanadai csapat felvételét, legalábbis versenyfutást eredményezhet a két együttes között.

 

Ebből a versenyből, amelyet a jelöltek folytatnak egymással a belépésre, tulajdonképpen az MLS profitálja a legtöbbet, amely egyre magasabbra rakja a mércét, minden szempontból.

 

És akkor álljon itt végezetül a nyolc érintett város listája, abban a sorrendben és százalékos mutatóval, ahogyan a sports.yahoo.com szakírója, Martin Rogers osztályozta a jelölteket: Montreal (70 százalék), St. Louis (60), Vancouver (35), Portland (15), Atlanta (10), Las Vegas (5), New York (4), Ottawa (1).

 

Az említettek még csak belépésre várnak, a már bent lévők viszont javában csatároznak egymással. A DC United – Kansas City mérkőzésen a washingtoniak nyerőembere Jaime Moreno, a klub történetének legeredményesebb gólszerzője volt, aki egy találattal és egy assziszttal segítette csapatát a győzelemhez. Luciano Emilio, a csapat házi gólkirálya a szezonban a Kansas ellen szerzett találatával már tizenegy gólnál jár, eggyel lemaradva a góllövőlista élén álló Landon Donovantól (LA Galaxy). A DC United hosszú rossz sorozatnak vetett véget: négy nyeretlen mérkőzés után először győztek.

 

Brad Davis és Brian Ching első félidőben szerzett egy-egy találatával a szünetre kétgólos előnyt szerzett Houstonban a Dynamo, de Columbusnak a második felvonás közepén akadt lehetősége a szépítésre, sőt, akár még az egyenlítésre is, de sorra elpuskázták a lehetőségeket, így kikaptak. A Dynamo a Nyugati főcsoportban egy pontra megközelítette a listavezető Real Salt Lake csapatát.

 

A Chicago Fire hazai pályán Patrick Nyarko korai góljával kerekedett a Chivas USA fölé. A játékos először volt eredménye MLS-pályafutása során, ez az emlékezetes gól három pontot ért csapatának.

ÉSZAK-AMERIKAI LABDARÚGÓ-BAJNOKSÁG (MLS):
ALAPSZAKASZ:
Chicago Fire – Chivas USA 1-0 (Nyarko 16.)
Houston Dynamo – Columbus Crew 2-0 (Davis 13., Ching 43.)
DC United – Kansas City Wizards 2-0 (Emilio 28., Moreno 60.)

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu