Barca-gond: Messi után Xavi is megsérült

Szerző: SHLétrehozva: 2013. november 19. 14:01
Az éllovas, spanyol bajnoki címvédő Barcelona a hétvégén a Granada csapatával játszik a spanyol bajnokságban, de könnyen lehet, hogy Lionel Messi után egy újabb kulcsjátékosát kénytelen nélkülözni Gerardo Martino vezetőedző, ugyanis Xavi Hernández is combsérülést szenvedett, és nem biztos, hogy össze tudják drótozni a hétvégére.


 

A Barcelona hivatalos honlapján jelentette be, hogy a keddi orvosi vizsgálatok izomproblémákat mutattak ki Xavinál, a katalán klub kulcsközéppályásánál, és egyelőre nem lehet megmondani, hogy Gerardo Martino vezetőedző számíthat-e rá hétvégén, a Granada elleni bajnokin, vagy sem.

A katalán klub ugyan még csak egyszer hibázott az új szezonban, akkor sem túl nagyot, 13 bajnoki meccséből 12-t megnyert, egyet pedig ikszre hozott. Most azonban januárig kiesett a legnagyobb csillag, a négyszeres aranylabdás Lionel Messi, és Cesc Fabregas sem játszhat a Granada ellen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
"A Barca edzéseit magyar is levezényli!"
Az egykori válogatott játékos, majd számos helyen edzőként is dolgozó, jelenleg azonban klub nélküli Csertői Aurél szerint nem kellene annyit bírálni a magyar edzőket, mint a hollandok elleni 8-1-es zakó óta ezt annyian és annyi...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Messi: Dühös vagyok és szomorú!
Lionel Messi, a Barcelona szupersztárja először állt a újságírók elé legutóbbi sérülése óta, ami miatt idén már biztosan nem léphet pályára. Helyzetét ugyanakkor elfogadja, mert ennek szerinte előbb-utóbb meg kellett történnie,...
Tovább a teljes cikkhez »

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Messi Agüeróért lobbizik Barcelonában
Spanyol sajtóértesülések szerint a Barcelona újra érdeklődik Sergio Agüero, a Manchester Cityi támadója iránt, és ez leginkább Lionel Messi háttérmunkájának köszönhető, aki válogatott szinten nagyon szeret együtt játszani...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu