Bajner: Diego Tristannal rivalizálok

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 23. 11:54
Az angol első osztályú labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő West Ham United tartalékcsapatában pallérozódó Bajner Bálint remek formában, azután hogy az U19-es válogatottban nyolc mérkőzésen ötször volt eredményes, együttesében is egyre nagyobb szerepet követel magának. A csapatba kerülésért többek között Diego Tristannal, a Deportivo La Coruna egykori, 15-szörös spanyol válogatott gólvágójával kell megküzdenie.


A 18. születésnapját kedden ünneplő Bajner Bálint a korosztályos válogatott után klubcsapatában is felhívná magára a figyelmet. Az U19-es nemzeti csapatban a legutóbbi nyolc meccsen ötször köszönt be, a San Marino elleni Európa-bajnoki selejtezőn mesterhármast ért el. Hiába rugdossa a gólokat a fiataloknál, a West Ham United tartalékcsapatában, a reserve teamben igen éles a konkurenciaharc.

„Eddig sem volt könnyű dolgom, Diego Tristan érkezésével meg aztán pláne. A felnőtt tartalékban eddig háromszor léptem pályára, kétszer éppen Tristan cseréjeként, egyszer pedig végigjátszottam a kilencven percet” – árulta el a SportHirado.hu érdeklődésére Bajner Bálint.

„A rivalizálás ellenére nagyon jó viszonyban vagyok Tristannal, sok mindenben segít, rutinos játékos lévén pedig megosztja velem, velünk a tapasztalatait. A múltkor például az egyik edzés után együtt is ebédeltünk, igazán rendes fickó, közvetlen”- folytatta Bajner.

„Sokáig emlékezetes marad a keddi nap, a korosztályos csapattársaimmal együtt ünnepeltem meg a szülinapom egy nagy vacsora keretein belül. Nagyon jól éreztem magam, és egyébként is minden szép és jó, imádom Londont!”

A magyar futballista Észak-Londonban, Romfordban lakik egy családnál, amely rajta kívül egy másik játékosnak is biztosítja a szállást és az étkezést. A ház és az edzőközpont közti távolság megtétele alig több öt percnél. Bálint a magyar ételektől igencsak eltérő ízvilágú angol konyhát is kedveli, és az angol nyelvvel is egyre jobban boldogul.

A csehországi U19-es Európa-bajnokságon Bajner az elődöntőig menetelő magyar válogatott négy mérkőzéséből hármon jutott szóhoz. A bolgárok legyőzésének (1-0) csupán külső szemlélője lehetett, a címvédő spanyolokkal szembeni diadalból (1-0) viszont már csereként beállva vehette ki a részét.

A csoportkör zárónapján kezdőként lépett pályára a majdani győztes németek ellen (1-2), az olaszokkal szembeni elődöntőben pedig újfent csereként vetette be Sisa Tibor. Valószínűleg 2009-ben, az U20-as egyiptomi világbajnokságon viszont láthatjuk, igaz, a kispadon már nem Sisa Tibor, hanem – minden valószínűség szerint - a holland Wilco van Buuren ül majd.  

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu