Babos: Meg fog őrülni Magyarország!

Szerző: shLétrehozva: 2009. április 28. 12:17
Babos Gábor csak akkor tud elégedetten visszanézni a most folyó szezonra, amennyiben az NEC labdarúgócsapata eléri a rájátszást. Erre jelen állás szerint kevés az esélye a nijmegenieknek, de matematikailag még odaérhetnek. A magyar kapus a válogatottal kapcsolatban is optimista.


Az NEC Nijmegen jelenleg csak a tizedik helyen áll a holland bajnokságban, Babos Gábor azonban nem adta még fel a reményt, hogy kiléphetnek a nemzetközi porondra. A magyar kapus az idei szezonban csapata egyik legjobbja, sokat tett a nijmegeniekért.
„Csak akkor tudok elégedetten visszanézni erre a szezonra, ha elérjük a playoffot” – nyilatkozta Babos a De Gelderlander című holland lapnak. – „Tudom, nehéz lesz, és az előző év sikere után az elvárás is nagyobb felénk. De figyelembe kell vennünk, hogy ez már nem az a csapat, amelyik tavaly játszott.”

Babos a magyar válogatottba való visszatéréséről is beszélt.
„Amikor Erwin Koeman átvette a nemzeti tizenegyet, felhívott, és mondta: ha akarok, visszatérhetek. Én vállaltam, és meg is kaptam a lehetőséget. Négy év múlva 38 éves vagyok, ez az utolsó lehetőségem arra, hogy világbajnokságon szerepeljek.”

Persze Babos is tudja, nem lesz könnyű feladat eljutni Dél-Afrikába.
„Négy nagyon nehéz meccsünk lesz. Szeptemberben érkezik Budapestre Svédország és Portugália, akkor meg fog őrülni Magyarország!”

A selejtezők még messze vannak, a magyar kapus egyelőre még az előtte álló feladatokra koncentrál, amik a holland bajnokságban várnak rá.
„Idegenben megyünk a PSV-hez, hozzánk pedig jön még a Sparta Rotterdam. Mindkét meccsen győznünk kell, és meglátjuk ez mire lesz elég.”
 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu