Az emberelőny is kevés volt a Fradinak

Szerző: shLétrehozva: 2008. december 6. 13:39
A vendég fehérváriak úgy is le tudták győzni az NB II Keleti csoportjának éllovasát, a Ferencvárost, hogy Andics kiállítása miatt már a 12. perctől emberhátrányba kerültek. A piros-kékektől ezt követően az első félidőben Horváth Gábor, illetve Nagy Dániel kétszer is bevette a Fradi kapuját. A hajrában aztán Nyilasi góljával, illetve Tóth Bence büntetőjével feljöttek a zöld-fehérek, de egyenlíteniük már nem sikerült.


LIGAKUPA, 8. FORDULÓ:
FERENCVÁROS – FEHÉRVÁR 2–3 (0-3)
Népliget, 500 néző. V: Szilasi Szabolcs (Lémon, Gyűrűsi)
FERENCVÁROS: Holczer (Megyeri, 46.) – Fitos, Fülöp, Baranyai, Sváb – Zsivoczky (Szalai, 53.), Deme, Brettschneider (Nyilasi, 70.), Tóth B. – Pölöskey (Kutasi, 65.), Bartha. Edző: Csató Sándor
FEHÉRVÁR: Filipovics – Andics, Radovics, Horváth G., Romero – Kulcsár (Lattenstein, 89.), Csobánki, Polonkai, Nagy D. – Dvéri (Kocsis, 65.), Pavlicsics (Bakos, 72.). Vezetőedző: Varga István
Gólszerző: Nyilasi (75.), Tóth B. (11-esből, 79.), ill. Nagy (16., 44.), Horváth (35.)
Sárga lap: Bartha (39.) ill. Andics (12.), Horváth (12.)
Kiállítva: Andics (12.)



Nagy esély kínálkozott a Ferencváros előtt arra, hogy továbbjutó helyre lépjen a labdarúgó ligakupa D csoportjában, hiszen ha legyőzik a Népligetben a Fehérvárt, akkor a csoport élére ugorhattak volna.

A 12. percben aztán tovább nőttek a zöld-fehérek továbbjutási esélyei, miután Andics buktatta sárga lapot érően Tóth Bencét.

Ráadásul még reklamált is, amiért Szilasi játékvezető a pirosat is felmutatta neki. Mikor nyerjen ezek után a Fradi, ha nem úgy, hogy közel nyolcvan percet emberelőnyben játszanak.

Ehhez képest négy perc múlva Nagy Dániel a vendégeknek szerzett vezetést, miután Sváb adta el a labdát, s lőtt Holczer mellett a kapuba (0-1). Ez aztán a hidegzuhany.

Bár a Fradi ezt követően többet támadott, a 35. percben mégis újra a vendégek találtak a kapuba: egy szögletet követően nem tudtak felszabadítani a védők, s a kavarodás után Horváth Gáborhoz került a labda, aki 10 méterről, félfordulattal a kapu bal felső sarkába lőtt (0-2).

És a szünet előtt egy perccel jött a kegyelemdöfés: Radovics adta be a labdát balról, s a hosszú oldalon érkező Nagy Dániel könnyedén passzolt Holczer mellett a kapuba (0-3).

A második játékrészben ugyan a hazaiak játszottak mezőnyfölényben, de fél óráig kellett várniuk a hazai szurkolóknak arra, hogy ennek meg is legyen az eredménye. Aztán a 75. percben Tóth Bence lőtt kapura egy szabadrúgást, amit Filipovics még védett, de a kipattanóra Nyilasi érkezett, s hat méterről a hálóba lőtt (1-3).

Négy perccel később aztán Romero szabálytalansága miatt ítélt büntetőt Szilasi, amit Tóth Bence lőtt a jobb alsó sarokba (2-3), így aztán az utolsó tíz percre megint nyílttá vált a találkozó. Ám a hátralévő percekben már nem sikerült az egyenlítés.

LIGAKUPA, EREDMÉNYEK:
VÁC-ÚJBUDA – BŐCS 4-2 (1-1)
DIÓSGYŐR – NYÍREGYHÁZA 3-1 (1-0)
BUDAÖRS – HALADÁS 2-5 (2-3)
MTK BUDAPEST – GYŐRI ETO 3-0 (1-0)
LOMBARD PÁPA – BFC SIÓFOK 0-0
DUNAÚJVÁROS – PAKS 0-5 (0-0)
REAC – BUDAPEST HONVÉD 1-0 (0-0)

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu