Aguirre: Nagy kő esett le a szívemről

Szerző: shLétrehozva: 2008. augusztus 28. 10:01
Újra az európai futballelit tagja az Atlético Madrid labdarúgó-csapata, amely gelsenkircheni veresége után 4-0-ra kiütötte a Schalke 04 csapatát a visszavágó hajrájában. Utoljára 1996-ban szerepelt a BL főtábláján a madridi együttes, abban a kiírásban a negyeddöntőben a Borussia Dortmund búcsúztatta őket. Javier Aguirre vezetőedzőn már a tavalyi nagybevásárlás óta hatalmas volt a nyomás, a tréner bevallotta, nagy kő esett le a szívéről, hogy sikerült a hőn áhított továbbjutás.


“Ennél boldogabb nem is lehetnék. Évek óta akartuk már ezt a sikert. A szurkolók mindvégig kitartottak mellettük, és ezt most meg is háláltuk nekik. Őszintén megvallom, nagy kő esett le a szívemről” - mondta Aguirre, akit vastapssal fogadtak a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.


Az edző meglepő módon először nem a csapat jelenlegi zászlóvívőivel foglalkozott, hanem a tavaly negyedik helyezett gárda teljesítményét méltatta, amely kiharcolta a BL-selejtezős részvételt.

 

"Az időközben a klubot elhagyó futballistákra, Reyesre, Zé Castróra, Abbiatira, Ellerre, Mistára, Cléberre és Juradóra is gondolnunk kell, hiszen ők is nagy segítséget nyújtottak ahhoz, hogy erre a szintre eljussunk."


A 49 éves mester két kulcsjátékost azért kiemelt a Schalke-verő legénységből:

 

“Agüero olyan típusú játékos, aki bármilyen meccset el tud dönteni. Korához képest rendkívül érett is. Azt hiszem, Agüero és Maniche vitte a vállán a csapatot szerda este, nekik köszönhetjük a kiütéses győzelmet.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu