A Vasas megtörné átkát a Fehérvár ellen

Szerző: shLétrehozva: 2008. november 1. 10:55
Tíz éve nem tudott győzni a Vasas együttese a Videoton, vagyis mai nevén a Fehérvár ellen a magyar labdarúgó-bajnokságban. Tóth András, az angyalfödiek csapatkapitánya a Sporthirado.hu-nak elmondta, szeretnék megtörni ezt a rossz sorozatot, amelyet csak úgy érhetnek el, ha folytatják az idén mutatott remek teljesítményüket. Az NB I 13. fordulójában, a szombati játéknap slágermeccse a két piros-kék egylet összecsapása lesz az Illovszky Rudolf Stadionban.


Mészöly Géza együttese remekel a bajnokságban, hazai pályán szinte verhetetlenek a piros-kékek, az összképet csak az idegenbeli mutatók csúfítják el, ám panaszra így sincs okuk az angyalföldi szurkolóknak. Csapatuk ugyanis a dobogó legalsó fokán áll nyolc győzelemmel, négy vereséggel és 24 ponttal.

 

A bajnokság 13. fordulójában az a Fehérvár FC látogat az Illovszky-stadionba, amely tíz éve veretlen a fővárosiak ellen. A hazaiak csapatkapitánya, Tóth András szerint itt az ideje megtörni a rossz sorozatot.

 

„Folytatni szeretnénk a jó szereplésünket, és hasonló teljesítményt szeretnénk nyújtani, mint eddig. Jó lenne megtörni ezt a rossz sorozatot a fehérváriak ellen, és úgy érzem ezúttal sikerülhet is, hiszen jó formában vagyunk” – mondta el a Sporthirado.hu kérdésére a rutinos hátvéd.

 

Nem lesz könnyű dolguk a Vasas hátvédeinek, hiszen Sitku Illés személyében az egyik gólveszélyesebb hazai támadó játszik az ellenfél színeiben.

 

„Illés kellemetlen ellenfél volt mindig is, de ugyanez elmondható Kulcsár Tamásról, vagy Simek Péterről is. Le kell zárnunk előttük a széleket, és jól kell megjátszanunk a felpasszolt labdákat” – folytatta Tóth.

 

Kérdés, mi lehet a célja a XIII. kerületi gárdának az idei szezonban, hiszen a remeklés hatására megnőhetett az étvágya a Markovits László vezette klubnak.

 

„A cél a középmezőny volt eredetileg, de természetesen változhatnak az elvárások a szereplés hatására. Messze még a szezon vége, de a lényeg, hogy ha tudunk úgy játszani, ahogy eddig, akkor jó helyen végezhetünk. A szerb srácok és Laczkó Zsolt is remekül beépült a csapatba, ám egyelőre év végéig gondolkozunk csak” – zárta mondandóját a csapatkapitány.

 

A csapatban biztosan nem játszhat az elsőszámú kapus Németh Gábor, viszont Gyánó Szabolcs és Lázok János hadrafogható, így ők várhatóan pályára lépnek a mérkőzésen.

 

A fehérvári oldalról Polonkai Attilát érdemes idézni, aki két és fél esztendőt töltött a fővárosi egyletnél. A középpályás klubja honlapján nyilatkozott az esélyeket illetően.

 

„Mészöly Géza remekül összeszedte a Vasast, ám a mi csapatunk egyénileg jobb játékosokból áll – mondta a futballista. - A Vasas jó passzban van, szerencsére azonban mi is lendületbe jöttünk, s a két, egyaránt egységes csapat „csörtéjén” a váratlan egyéni villanások dönthetnek.”

 

ALSÓHÁZI RANGADÓK A TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEKEN

 

A szombati párosítások közül érdekes lehet a remeklő Haladás vendégjátéka az idén pocsékul szereplő Diósgyőr ellen. A DVTK legutóbb a Siófoktól kapott egy négyest idegenben, így mindenképpen javítnai szeretnének hazai pályán. A mérkőzés esélyese egyértelműen a Vas megyei együttes, amely jelenleg a táblázat negyedik helyén áll.

 

A Budapest Honvéd a szintén parádés teljesítményt nyújtó és a nyílt támadójátékot felvállaló Kecskemétet látja majd vendégül. A mérkőzés érdekessége, hogy az esélyesség terhe ezúttal a vendég lilákat nyomhatja majd, míg a Pölöskei Gábor vezette fővárosiaknak csak egy céljuk lehet: elmozdulni a kínosnak tűnő 12. helyről.

 

Második sikerét aratná idén – és egyben idegenben – a REAC gárdája a Kaposvár ellen. Az elmúlt napokban saját középpályása, Erős Károly kritikái által keltett indulatok még nem csillapodtak le teljesen, így kérdéses milyen erőbedobással küzd majd például az erős szavakkal illetett Lisztes Krisztián. A Kaposvár folytatná Kecskeméten mutatott remek játékát, és ismét a győzelemre törnek a Zahorecz Krisztán vezette somogyiak.

 

Két középcsapat találkozik a Rába partján szombat délután. A győriek szeretnék feledtetni fehérvári kudarcukat, míg a vendég nyíregyházaiak még feljebb kapaszkodnának a táblázaton, bár az ETO legyőzése saját pályáján minden csapatnak nehézséget okoz.

 

A Siófok a Pakshoz látogat, Gellei Imre tanítványai legutóbb simán kaptak ki az Újpesttől 3-1-re, és otthon javítanának jelenlegi 13. helyükön, míg a Balaton-partiak elmozdulnának a kiesőzónából, igaz ehhez kellene a Diósgyőr botlása is.

 

NBI, 13. FORDULÓ:
Szombat:
• Vasas - FC Fehérvár 15:00
• Budapest Honvéd - Kecskeméti TE-Ereco 18:00
• Gabona-Transz Kaposvár – REAC 18:00
• Győri ETO - Nyíregyházi Spartacus FC 18:00
• Paksi FC - BFC Siófok 18:00
• DVTK - Szombathelyi Haladás 18:00
Vasárnap:
• MTK Budapest - DVSC-TEVA 17:30

 

 

 

 

 

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu