A felejtős Ferguson megtámadta Wengert

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 28. 10:33
A Manchester United menedzsere a napokban ugyan védelmébe vette Cesc Fabregas és Samir Nasri eladása kapcsán az Arsenal francia főnökét, de a két együttes vasárnapi rangadója előtt azért keményen oda is „szúrt” Arsene Wengernek. Sir Alex Ferguson szerint kollégája is hibás abban, hogy a fővárosiak immár hat éve nem nyertek semmilyen trófeát…


 

A Vörös Ördögök egyértelmű esélyesként várják a találkozót, keretük erősebb és formájuk is jobb. Ráadásul a hazai pálya előnye is a bajnokcsapat mellett szól, amely magabiztosan várja a kilencven percet. A két együttes régóta kemény és feszült párharcot vív, nem meglepő, hogy a lélektani hadviselés ezúttal sem maradt el.

Az Arsenal több kulcsembere sem szerepelhet, sőt sokan úgy vélik, a mostani keretnek esélye sincs arra, hogy ebben a szezonban megtörje negatív szériáját. Pedig már a féltucat, trófea nélküli évad is elszomorítja a szurkolókat.

„A Manchester Unitednél ez elképzelhetetlen lenne, nekem sem engednék meg, hogy ilyen hosszú ideig ne nyerjünk semmit – jelentette ki Ferguson. – Arsene-nek megvannak a maga módszerei, de nekem is. Az általad legjobbnak tartott dolgokkal próbálsz sikereket elérni, ezt teszi Arsene is. Nem ismerem tökéletesen a filozófiáját, de úgy tűnik, picit elkopott ez a stílus a sok fiatal francia labdarúgóval.”

A skót menedzser kritikája egy dologban azért „sántít”, talán már nem is emlékszik arra, hogy annak idején ő sem villogott manchesteri pályafutása elején. Ferguson 1986. november 6-án vette át az együttest, első jelentős sikerét pedig csak 1990-ben aratta, az FA Kupa elhódításával. Addig pedig a Vörös Ördögök jobbára küszködtek, a vezetőség mégis kitartott a tréner mellett…Az elmúlt két évtized azért bőven kárpótolta a klubot.

Az elmúlt bő másfél évtizedben amúgy Ferguson és Wenger szántalan nagy csatát vívott, az MU és az Arsenal rangadói a bajnokságban és az FA Kupában is kiemelkedő eseménynek számítanak az angol futball világában.

„Éveken át csatáztunk az Arsenallal a bajnoki címért, majd jött a Chelsea. Most pedig a Manchester City is képbe került. De mi mindig ott voltunk a tűz közelében, erre vágyna Arsene és csapata is.”

KAPCSOLÓDÓ CIKKÜNK
Nyilatkozatpárbaj: Anderson vs RvP
Ez Anderson szezonja lehet, a Manchester United brazil középpályása bombaformában kezdte az idényt, s most az Arsenalra feni a fogát. Hadüzenete helyett a csapategység körül forognak Robin Van Persie gondolatai, az új cséká...
Tovább a teljes cikkhez »

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu