A Barcából igazolt a Chelsea - hivatalos

Szerző: shLétrehozva: 2011. augusztus 4. 12:25
Majd két héttel azután, hogy a Chelsea megegyezett a Barcelonával Oriol Romeu átigazolásáról, végre a játékossal is közös nevezőre jutott, így hivatalos oldalán bejelentette a védekező középpályás érkezését, aki André Villas-Boas második szerzeménye lett. A 19 éves tehetség négyéves szerződést írt alá a Kékeknél, és amint véget ér Kolumbiában az U20-as világbajnokság, csatlakozik a kerethez.


A korábbi spanyol korosztályos válogatott egy mérkőzésen lépett pályára a katalánok első csapatában az előző szezonban, a B-gárdában viszont 2008 óta összesen 49-szer. A brit sportcsatorna, a Sky Sports szerint a védekező középpályás ára 5 millió euró körül lehet.

André Villas-Boas július 23-án Bangkokban már kitért az új igazolásra: „Még nem a mi játékosunk, de Michael Essien sérülésével szép jövő előtt áll. A kis Barcelona óriási idényen van túl, bár Oriol közben sérült volt, de a végén az első csaptnál is játszhatott."

„Lényeg a lényeg, hogy ő az egyik legnagyobb ígéret ezen a poszton, remélem meg tudunk vele egyezni a személyes részletekben, és átmegy az orvosin" – tette hozzá az újdonsült portugál menedzser a Chelsea hivatalos oldalán olvasható nyilatkozatában.

 
AJÁNLOTT OLDALAK
 » love.hu
 » ingatlanok.hu
 » book.hu
 » Utasbiztosítás a Biztosítók.hu-n
 » biztositok.hu
 » data.hu